A gyermekvédelemre 130 milliárd áll rendelkezésre – jelentette be Fülöp Attila

Nyírgyulajban átadták a görögkatolikus lakásotthont.

Az elmúlt tizennégy évben a gyermekvédelmi támogatásra fordított összeg közel hétszeresére nőtt, jelenleg erre a területre 130 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben – jelentette ki a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírgyulajban.

Fülöp Attila a Nyíregyházi Egyházmegye Születések Háza elnevezésű görögkatolikus lakásotthonának átadásán arról beszélt, hogy a támogatásokon túl sok mindent kell még tenni a gyermekvédelem javítása érdekében. Hozzátette: a kormány eddig is sok mindent megtett, és továbbra is ezen fog dolgozni.

Az államtitkár az egyik legfontosabb feladatnak a szociális és gyermekvédelem területén dolgozók bérrendezésének kérdését említette, amit szavai szerint 2026-ban tervez megvalósítani a kormány.

Fülöp Attila az ünnepségen kiemelte, a gyermekvédelem világa akkor „van a helyén”, akkor működik jól, ha abban több szereplő együttműködik. A nyírgyulaji beruházást az egyházmegye magára vállalta, a működtetéshez pedig az állam biztosít anyagi támogatást – tette hozzá.

Rámutatott, a görögkatolikus egyház közel ezer fiatalnak és fiatal korú felnőttnek nyújt segítséget a térségben, nagyobbrészt nevelőszülői hálózata segítségével.

A rendszer alapvetően a nevelőszülőkre épít, de vannak tipikusan olyan élethelyzetek, amikor szükség van az intézményre és a szakemberekre – indokolta az intézmény létrehozását az államtitkár.

„Szükség van egy olyan otthonra, ahol speciálisan lehet gondoskodni azokról a fiatalokról, akik egyébként a gyermekvédelem világában élnek, de fiatalon, vagy utógondozotti ellátásban anyák lesznek”

– mondta Fülöp Attila.

Az eseményen köszöntőt mondott Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Becsei György, Nyírgyulaj független polgármestere.

A Születések Házát több mint százmillió forintból alakította ki a görögkatolikus egyházmegye a település központjában. Az öt lakószobás, teljesen felszerelt, tíz férőhelyes intézményben a fiatalkorú anyák lakhatnak együtt kisgyermekeikkel.

Vezetőkép forrása: Facebook/Fülöp Attila

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb