Ungváry Zsolt: Szám-vetés; a 2025-ös esztendő hajnalán
Az ember – egyedüli teremtményként a mindenségben – számon tartja az időt. Megpróbál a dolgok egymásutániságára, hosszúságára, a kezdet és a vég problémáira, a történések egymáshoz viszonyulására is magyarázatot adni.
A rendszerességhez, az egységek megállapításához a Jóisten támpontokat adott nekünk. Így lett nyilvánvalóvá a nap (amíg a Föld megfordul a tengelye körül) és az év (amíg a Föld megkerüli a Napot), de létrehoztuk a magunk kis egységeit is: az óra, a hét vagy a hónap némileg önkényesen rendezi tovább a ritmusunkat.
Az évek száma, sorba állítása nagy segítség a múló idő rögzítése, az életünk keretek között tartására. Szerencsés, ha ezt valami kezdőponthoz igazíthatjuk. Mindannyiunknak a születéssel kezdődik a saját időszámítása, de – bármilyen hihetetlen – a történelem már akkor is zajlott, amikor mi még nem voltunk. Ezért alkalmazkodunk a közösségi kronológiához is.
Noha evidensnek tűnik, nem mindenütt alkalmazták a fix kiindulási pontot az évek megállapításához. Az egyiptomiak a fáraók uralkodásához kötötték – új királlyal lenullázódott az addigi sor –, a rómaiak pedig az évente cserélődő két konzul nevével jelöltek meg minden esztendőt. (Ennek is megvan a maga logikája, és talán többet elmond a világról, ha így szólunk: Gyurcsány miniszterelnökségének harmadik évében vagy Orbán Viktor második miniszterelnökségének idején, mintha csak négyjegyű számokat emlegetünk.)
Aztán, amikor az Isten testet öltött, az olyan vitathatatlan origót jelentett, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni. A VI. században tehát egy szkíta származású szerzetes, Donysius Exiguus a rendelkezésére álló forrásokból kiötlötte, mikor is születhetett a mi Urunk, és az adott évet elnevezte 1-nek. (Ebből fakadóan az időszámításban ma sincs nulladik év, Kr.e. 1-et Kr.u. 1 követi.) Nagyobb baj, hogy az evangéliumok közléseinek hiányosságai miatt honfitársunk egy kicsit tévedett, a tudomány fejlődésének hála mostanra kiderült, hogy a Megváltó inkább mínusz 6-ban vagy 7-ben látta meg a betlehemi napot (vagy inkább holdat?).
Hibáját mégsem javították ki (ellentétben a julianusi naptár apró pontatlanságából fakadó kis elcsúszásokkal, amit Gergely pápa 1582-ben orvosolt, s emiatt a pápát negligáló ortodoxok kicsit később karácsonyoznak), tehát az idei esztendővel újra kerek, negyedszázados jubileumhoz érkezünk, amit Ferenc pápa – hasonlóan a korábbi huszonöttel oszthatókhoz – szent évnek nyilvánított.
Vallástól és hittől függően ki-ki elemezheti az elmúlt 25 (saját), 1025 (nemzeti) és 2025 (keresztény) éveit. Ezek persze nagyon is emberi szempontok, hiszen az Isten számára nincsen idő; ő mindent egyben lát. Voltaképpen a mi emberi gondolkodásunkat cáfolva rögzíti azt is, hogy az Exiguus vélte kiindulóponttal szemben valójában öröktől fogva létezett. A Hiszekegyben ezt szépen le is szögezzük hétről-hétre: „(Hiszek) Jézus Krisztusban (…), aki az Atyától született az idő kezdete előtt.” Vagyis: „Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” (Jn. 8,58) Ennyit az időszámításról… Mindenesetre a magyar fordítás kifejezése, amely feltételezi, hogy volt, amikor még nem létezett az idő, igen modern gondolat. A latin eredeti sokkal kevésbé filozófikus, pusztán a századok előttről szól. („ante omnia saecula”)
A múltat persze mi is tudjuk egyben látni (könnyedén magunk elé képzeljük az Árpádok korát, Mátyást, Kossuthot; a rómaiakat és a keresztes hadjáratokat), a jelent érzékeljük, de a jövőről fogalmunk sincs. Legfeljebb eltöprengünk róla az efféle fordulópontokon: háború vagy béke; jólét vagy szegénység; élet vagy halál.
A háborúról egyelőre nem tudhatunk bizonyosat. Trump elnöksége inkább a megoldást segítheti, Nyugat-Európa elmebeteg vezetőinek kardcsörtetése pedig az eszkaláció felé hat. Hogy ki fog megszületni és ki meghalni, annak tudása (szerencsére) nincs birtokunkban.
A jólétről kapunk jeleket. Mi például december 30-án, az unokánk születésnapi babazsúrjából jövet elvetődtünk a budaörsi svéd bútoráruházba. Már a forgóajtón is csak a többedik fordulatra fértünk be, odabent azonban a hó végén, karácsony után kiköltekezett és nyomorgó magyarok miatt fél háromkor úgy tudtunk egy kis húsgolyóhoz és rántott húshoz jutni ebben a nagy nélkülözésben, hogy bögre és evőeszköz már éppen úgy nem állt rendelkezésre (nem lévén munkaerő és/vagy mosogatógép-kapacitás ezek megtisztításához), mint sült krumpli (vélelmezem, hogy itt sem a fagyasztott hasábburgonya fogyott ki a hűtőből, hanem nem akadt ember, aki kisüsse). Ahogy – miután végre találtunk ülőhelyet – körbenéztem, csupa NER-lovagot, milliomost, megannyi Rogánt és Mészáros Lőrincet láttam. És ha azt hittük, hogy ezen a hétfői (egyébként hivatalosan munkanap) délutánon mindenki az IKEÁ-ba ment valami újkori hamelni patkányfogó furulyaszavát követve, akkor ennek cáfolatára a szomszédos Auchanban döbbenten tapasztaltuk, hogy bizony maradtak bőven, akik nem a bútorboltot választották. Hazafelé az M1-M7 közös szakaszára alig bírtunk felhajtani a dugóban…
Természetesen a jólét nem érdem, és talán minimálisan összefügghet a szorgalommal és a munkával (legalábbis tücsök és hangya viszonylatában La Fontaine így gondolta), de sokszor éppen úgy nem rajtunk múlik, mint hogy ki meddig él. A hosszú élet sem érdem – de nem is büntetés. Igazságosnak pedig végképp nem nevezhető. Én például már túléltem Vörösmartyt, Kálvint; Kaszap Istvánról vagy Petőfiről (akár Segesváron, akár Barguzinban) nem is szólva. Ami nem dicsőség, nem jutalom, hanem állapot. Biszku Béla például 95 évet élt, csak a mihez tartás végett.
Hogy a most százévesen elhunyt egykori amerikai elnök, Jimmy Carter számára ez jutalom vagy vezeklési lehetőség volt, azt ki-ki döntse el. A Szent Koronát ő adta vissza nekünk, néhány hónappal ezelőtt viszont valami olyasmit nyilatkozott, hogy azért örül e szép kornak, mert így még le tud szavazni Kamala Harrisra. Nem tudom, végül megtette-e, de sokat nem ért vele.
Nem úgy, mint annak idején a szintén százévesen távozó Placid atya, aki hat évvel előbb született, mint a Szovjetunió és – dacára a Gulagon eltöltött éveknek – huszonhat évvel élte túl a kommunista birodalmat.
Így kell ezt csinálni.
Vezetőkép: Facebook
