Békét és stabilitást ígér az új szír kormány

Aszaad Haszan es-Sibani az új külügyminiszter

Az új szíriai vezetés külügyminisztert nevezett ki Aszaad Haszan es-Sibani személyében – jelentette a SANA hivatalos szíriai hírügynökség.

Az új vezetés egyik tagja a Reuters brit hírügynökségnek azt mondta, hogy e lépéssel a szíriai népnek a békét és a stabilitást megteremtő nemzetközi kapcsolatok kiépítésével kapcsolatos óhajának kívántak eleget tenni. Sibani a főparancsnokság által a Telegram üzenetküldő alkalmazásban kiadott közlemény szerint már 2011-ben csatlakozott a forradalomhoz, és részt vette az Üdv Kormánya megalakításában.
Az Üdv Kormányát 2017-ben alakították meg a lázadók kezén lévő északnyugat-szíriai Idlíb tartományban az állami infrastruktúráktól elvágott lakosság ellátására. Az új kormány tagjainak többsége ennek az önkényesen kikiáltott Üdv Kormányának volt a tagja. Sibani 1987-ben született Haszaké tartományban, a damaszkuszi egyetemen szerezte a diplomáját angol irodalomból, és mesterképzést végzett politikai tudományokból és nemzetközi kapcsolatokból. Szíria de facto új vezetője, Ahmed es-Saraa aktívan tárgyalt külföldi küldöttségekkel hatalomra kerülése óta, fogadta az ENSZ szíriai különmegbízottját és magas rangú amerikai diplomatákat is.
Saraa jelezte, hogy kész a diplomáciai érintkezésre a nemzetközi küldöttekkel. Hangsúlyozta, hogy elsődleges célja az ország újjáépítése és a gazdaság fejlesztése. Kijelentette, hogy nem érdeke újabb konfliktusokba bocsátkozni. A Saraa (mozgalmi nevén Abu Mohammad al-Dzsoláni) vezette Hajat Tahrír as-Sám és más lázadócsoportok december 8-án foglalták el Damaszkuszt, és késztették menekülésre Bassár el-Aszad elnököt, több mint 13 éven át tartó véres polgárháború után.

'Fel a tetejéhez' gomb