Őrizetben a magdeburgi merénylet elkövetője, aki egy szaúd-arábiai származású orvos
Magdeburgban őrizetbe vették a pénteki tömeges gázolás feltételezett elkövetőjét, egy szaúd-arábiai származású orvost, aki a várostól délre fekvő Bernburgban él és dolgozik – közölte Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke szombaton.
A gyanúsított péntek este hajtott bele a karácsonyi vásári sokadalomba. Emiatt legalább két ember meghalt, egyikük egy kisgyermek, és legalább 60-an megsérültek.
Tamara Zieschang tartományi belügyminiszter elmondta, hogy a gyanúsított Szaúd-Arábiából származik, 2006 óta tartózkodik Németországban, és állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezik. Biztonsági források a dpa német hírügynökséggel közölték, hogy a gyanúsított 50 év körüli, és nem volt a bűnüldöző szervek látókörében ismert iszlamistaként.
A hatóságok egyelőre nem bocsátkoztak találgatásokba a feltételezett támadás indítékáról, az illető nevét nem hozták nyilvánosságra.
„Ez katasztrófa Magdeburg városának, az államnak és általában Németországnak” – mondta Reiner Haseloff tartományi miniszterelnök, aki tudatta, a férfi feltehetően egyedül cselekedett.
Nancy Faeser belügyminiszter és Olaf Scholz kancellár várhatóan szombaton Magdeburgba utazik. „Gondolataim az áldozatokkal és családjaikkal vannak. Mellettük és a magdeburgi emberek mellett állunk” – írta Scholz az X közösségi oldalon. A városi székesegyházában 19 órakor gyászszertartást tartanak.
Szaúd-Arábia külügyminisztériuma az X-en elítélte a támadást, a gyanúsított megemlítése nélkül. „A királyság megerősíti az erőszakot elutasító álláspontját, együttérzését és őszinte részvétét fejezi ki az áldozatok családjainak, valamint a Német Szövetségi Köztársaság kormányának és népének, és mielőbbi gyógyulást kíván a sérülteknek” – áll a közleményben.
Az Egyesült Államok kész segítséget nyújtani a helyreállításban és a vizsgálatokban – mondta Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
Vezetőkép: Tűzoltók és mentők a magdeburgi karácsonyi vásár helyszínén, miután egy jármű belehajtott a tömegbe 2024. december 20-án. A hatóságok szerint sokan megsebesültek és halálos áldozatok is lehetnek, a sofőrt őrizetbe vették. Fotó: MTI/AP/DPA/Heiko Rebsch