Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek – közölték a helyi hatóságok.
Marcel Reif, a magdeburgi városvezetés szóvivője azt mondta: egyelőre nem tudni részleteket, de feltehetően támadás történt. A szóvivő tudomása szerint egy autó hajtott a tömegbe. Mathias Schuppe, Száz-Anhalt tartomány kormányának szóvivője is feltételezte, hogy a sofőr szándékosan hajtott a tömegbe. Magdeburg polgármestere szerint egy ember meghalt, több mint ötvenen megsérültek. A mintegy 237 ezer lakosú Magdeburg Szász-Anhalt tartomány székhelye. Az MDR helyi műsorszolgáltató rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy a jármű vezetőjét elfogták. Az AFP francia hírügynökségnek a helyi mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy többeknek súlyos a sérülése. Az NTV televízió felvételein számos mentőautót és tűzoltóautót lehetett látni a helyszínen, sérülteket szállítottak szirénázva a kórházakba. A magdeburgi Egyetemi Klinika közölte, hogy 10-20 embert ápolnak, de felkészültek további sérültek fogadására. Nancy Fraeser belügyminiszter nemrégiben szólította fel a lakosságot, legyenek éberek a karácsonyi vásárokon, konkrét veszélyeket azonban nem említett. Reiner Haseloff száz-anhalti tartományi miniszterelnök megdöbbenését fejezte ki a történtek miatt. Olaf Scholz kancellár az X mikroblog portálon részvétét fejezte ki az áldozatoknak és a hozzátartozóiknak. „Velük és Magdeburg népével vagyunk” – írta. 2016 decemberében egy teherautó Berlin belvárosában hajtott a karácsonyi vásárba, akkor tizenkét ember halt meg. A merénylet elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára. Az elmúlt hónapokban több, külföldiek részvételével elkövetett merénylet, illetve merényletkísérlet történt Németországban. Augusztus végén egy szír férfi késsel támadt a tömegre Solingenben egy fesztiválon, három embert megölt és többeket megsebesített. A támadást az Iszlám Állam vállalta magára. Júniusban egy másik késes támadásban egy rendőr meghalt Mannheimban egy iszlámellenes tüntetésen. A támadással egy afgán állampolgárt gyanúsítottak. Szeptemberben egy 27 éves szír férfit vettek őrizetbe, akit a radikális iszlámhoz kötődő kapcsolatokkal gyanúsítottak, aki machetével akart támadást elkövetni német katonák ellen egy bajorországi városban. Egy 50 éves Magdeburgban dolgozó szaúd-arábiai származású, migrációs hátterű férfi követte el a kelet-németországi város karácsonyi vására elleni támadást
– jelentette az M1 aktuális csatorna berlini tudósítója a péntek késő esti híradóban. A közmédia tudósítójának beszámolója szerint az autóval a karácsonyi vásárban emberek közé hajtó támadó még 2006-ban érkezett Németországba, Magdeburgban élt és dolgozott. A tudósító elmondta, hogy a férfi a kőtömbökkel megerősített védelmi rendszert kijátszva hajtott az emberek közé. A támadás egyértelműen helyismeretre vall – tette hozzá. A tájékoztatás arra is felhívta a figyelmet, hogy szakértők szerint egyre több jel mutat arra – és a pénteki támadás is ezt erősíti meg – hogy az a tény, hogy egy bevándorló munkahellyel rendelkezik, még nem feltételenül jelenti azt, hogy integrálódott. A tudósítás szerint a támadásnak legalább egy vagy két halálos áldozata van, de egyes információk szerint akár 11-en is életüket veszthették és az áldozatok között gyermek is van. A támadásban mintegy 60-80 ember megsérült, köztük többen súlyosan és a halálos áldozatok számának emelkedésétől kell tartani. A tudósító elmondta, hogy a magdeburgi támadás hatására Thüringia tartományban egy másik karácsonyi vásárt már bezártak, mert ott is támadástól tartanak. A közmédia berlini munkatársa tudósításában emlékeztetett, hogy Németországban jelenleg választási kampány van és hamarosan Olaf Scholz szövetségi kancellár és más vezető német politikusok is Magdeburgba utaznak majd.
A magdeburgi karácsonyi vásár elleni támadást is meg lehetett volna előzni, akárcsak a berlini Breitscheidplatzon történt terrortámadást – írta pénteken az X-en Hans-Georg Maassen, a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) volt elnöke, jogász, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) korábbi politikusa.
„Elképzelhetetlen szenvedést látunk a magdeburgi képeken. Ami még elviselhetetlenebb, hogy tudatosítani kell, az ottani karácsonyi vásár elleni támadást is meg lehetett volna előzni, akárcsak a Breitscheidplatzon történt támadást majdnem pontosan 8 évvel ezelőtt, és még sok mást” Ezeknek a pártoknak és politikusoknak, amelyek és akik mindmáig lehetővé teszik ezeket az állapotokat, és felelősek értük, soha többé nem szabad ismét politikai felelősséget viselniük Németországban. Ezeknek az iszlamistáknak nem kellene itt lenniük, és minden merénylő mögött áll egy politikus, aki ezért politikai felelősséget visel, és akit ezért felelősségre kell vonni”
– hangsúlyozta. A 62 éves Maassen 2012-2018 között töltötte be a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal, a német belső hírszerzés elnöki tisztét. Sok vitát váltott ki az illegális migrációval szembeni megengedő német politika elleni éles bírálataival. 2018-ban „korkedvezményes nyugdíjba” helyezték. Részvétét fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnök a német kancellárnak péntek este az X-en közzétett bejegyzésében a magdeburgi terrortámadás miatt. A kormányfő azt írta, szeretné kifejezni legmélyebb részvétét Olaf Scholz kancellárnak és a német népnek a magdeburgi karácsonyi vásáron elkövetett szörnyű terrortámadás miatt. Imádkozunk az áldozatok családjaiért – olvasható az X-en közzétett üzenetében. Forrás: MTI, Fotó: MTI/Heiko Rebsch / DPA /