A mai éjszaka reményt ad a világnak
Szenteste csodája évről évre emlékeztet minket arra, hogy van miben bízni.
Csoda. Annyiszor halljuk ezt a szót a mindennapokban, mégis keveset gondolkodunk rajta, hogy mit is jelent valójában. Valószínűleg azért is, mert mindenki kicsit más tartalmat tulajdonít neki, mással tölti meg a saját életéből kiindulva. Egy dolog ugyanakkor van, amire úgy gondolom, kevesen mondják azt, hogy ne lenne csoda: a születés. Amikor egy új élet fakad az anya testéből, egy tiszta lélek, egy új remény. Egy védtelen csecsemő képes arra, hogy a legelvetemültebb emberekből is jó érzést, védelmi ösztönt, örömet váltson ki. Minden egyes gyermek jobb hellyé teszi a világot.
Persze a születés csodáját is mindenki másképp éli meg, de ez az a pillanat, ami mindig reményt hoz magával. Reményt az újra, reményt a jobbra, reményt a szebbre. Különösen így volt ez azon az éjszakán, amikor a Megváltó megérkezett a Földre. Abban a zűrzavaros időszakban az Ő érkezése nemcsak a szűken vett családjának adott reményt, hanem sok más embernek is, akik érezték, hogy a csoda valóban megtörtént. Hosszú idő telt el, mire ez a csoda képest volt arra, hogy megváltoztassa a világot, mégis a születés pillanata az, ami ennek az útnak az elejét jelentette, ami kiindulópontja volt, ami okot adott a reményre.
Jézus születése tehát azt tanítja nekünk, hogy mindig kell és érdemes hinni, bízni, reménykedni, mert a csoda egyszer csak elérkezik és jobbá teszi a világot.
Az emberiség most is ezt várja. A helyzet sok szempontból kilátástalannak tűnik. Egyre véresebb háború a szomszédunkban, folyamatosan kiújuló konfliktusok a Közel Keleten, mindnagyobb szenvedés Afrika elsivatagosodó régióiban. Ráadásul az elmúlt hetekben azt is megtanulhattuk, hogy
még az olyan, stabilnak gondolt országokban, demokráciában, mint a dél-koreai is egyik pillanatról a másikra történhet olyan esemény, amely egy egész régió biztonságát alááshatja. Ott a helyzet végül nem eszkalálódott, de a körülöttünk lévő, egyre felfordultabb világban érdemes egy pillanatra megállni, lelassítani és végiggondolni, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy biztonságban élhetjük a mindennapjainkat. És emlékeztetni magunkat arra, hogy a béke mennyire törékeny és milyen könnyen szertefoszlik és válik egy távoli álommá.
Ez az, amit a mai ember kevésszer tesz meg: hogy megálljon és gondolkodjon arról, hogy mije van.
Hogy ne csak hajszolja a többet, a jobbat, hanem megtanulja értékelni azt, ami őt körülveszi. Mert ha ezt megtenné, lehet, hogy rájönne: ez már maga a csoda. És ha ezt felismerné, többet tudna tenni azért, hogy segítsen a valóban szenvedőkön, hogy ők is átéljék ezt a csodát. Mert szenvedésből van bőven, és sokszor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egyre több lesz. Lassan magunk mögött hagyunk egy mozgalmas, szenvedéssel teli, de jó dolgokat is tartalmazó évet. Hogy jövőre könnyebb lesz? Nem tudhatjuk. A ma esti születés csodájából ugyanakkor biztosan töltekezhetünk és a remény közelebb visz minket ahhoz, hogy véget vethessünk a szenvedésnek, ami a világunkat sújtja.
Vezetőkép: A Szent Család a 2024-es székesfehérvári, Fő téri betlehemben. Fotó: Vasárnap.hu/Varga Ilona
