„Az embernek megszakad a szíve” – Szentkirályi Alexandra szerint Budapesten nem jó irányba változtak a dolgok

Egy „törvénytelen csődköltségvetéssel kívánja megkoronázni” az évet a Fővárosi Közgyűlés – jelentette ki a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője a testület szerdai ülésén.

Szentkirályi Alexandra napirend előtti hozzászólásában arról beszélt: öt év kihagyás és főpolgármester-helyettesi szolgálata után, visszaülve a Fővárosi Közgyűlésbe, azzal szembesült, hogy Budapesten nem a jó irányba változtak a dolgok. Amikor öt évvel ezelőtt távozott a főpolgármester-helyettesi szolgálatából, akkor Budapest egy fejlődő, sokkal tisztább és rendezettebb város volt, amely „tele volt ambíciókkal, fejlesztésekkel, tervekkel”. Továbbá több mint 200 milliárdos megtakarítása volt a fővárosnak – mondta a kormánypárti politikus.

Szentkirályi Alexandra szerint ehhez képest most, öt évvel később fővárosi képviselőként látva, hogy mi történik a fővárosban, „az embernek megszakad a szíve”. Főpolgármester-helyettesek továbbra sincsenek, „a város továbbra is törvénytelenül működik” – mondta.

A politikus úgy fogalmazott: „most gyakorlatilag a közgyűlés – ha jól értem és jól veszem ki a mozgásokból – akkor egy törvénytelen csődköltségvetéssel kívánja megkoronázni ezt a működési évet”. Szerinte a budapestiek jelentős részét is nyomasztja az a kérdést: hogyan juthattunk el ide? A budapestiek bizalmával visszaéltek: akik újrázók azok nem igazán csináltak saját erőből érdemi fejlesztést, az „újabb érkező versenyzők” pedig sorozatban mutatják meg, hogy azt se tudják igazából, hol vannak, mikor itt ülnek a közgyűlésben, és ülésről-ülésre mutatják meg az alkalmatlanságuk valamilyen elemét.

Szentkirályi Alexandra kiemelte, azt szeretnék, ha Budapest jól és törvényesen működne, ezért a frakciójuk mindent megtesz: dolgoznak a lakhatási válság megoldásán. Lobbiztunk a diákvárosért, lesz Egészséges Budapest Program, továbbá rengeteg fejlesztés történik Budapesten kormányzati irányból – mutatott rá a politikus, majd hozzátette: eközben budapesti irányából ennek jelét se látják, csak megint megy a másra mutogatás, a felelősséghárítás és „annak az ódiumnak a nem vállalása”, hogy az elmúlt öt évben mégiscsak egy balliberális koalíció vezette a fővárost, és most egy balliberális többség vezeti Budapestet.


Hirdetés

Az elmúlt években 200 milliárd forint pluszból gyakorlatilag egy mínusz 50 milliárdos szakadékba látszik zuhanni a főváros – jelentette ki Szentkirályi Alexandra.

A politikus arra kérte a képviselőtársait, gondolkozzanak el azon, hogy mi fontosabb: a politika, az alkuk, a paktumok, a jövőbeni választások, vagy az, hogy a budapestiek élete és ügyei zökkenőmentesebben haladjanak. Nekünk egészen biztosan az utóbbi – hangsúlyozta.

Déri Tibor (DK) napirend előtt arról beszélt, hogy a most bejelentett kormányzati egészségügyi fejlesztési csomagból ellenzéki vezetésű kerületek nem részesültek. Továbbá – mint mondta – a kormány ígérete szerint 50 milliárdot szántak volna a budapesti járóbeteg-szakellátás fejlesztésére, ennek azonban még hiányzik egy 23 milliárd forintos része.

Az intézkedéseknek minden budapestit kellene szolgálniuk pártpolitikai hovatartozás nélkül – jelentette ki a politikus, aki átláthatóságot és igazságos elosztást kért.

Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz-KDNP) arra kérte Déri Tibort, hogy ne próbálja meg félrevezetni a budapestieket, hiszen Újpesten is volt a program keretében fejlesztés.

Ezt követően a képviselők – Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt fővárosi frakcióvezetője, XII. kerületi polgármester múlt közgyűlési ülésen „karácsonyi ajándékozós, húzós játékról” szóló, elfogadott javaslatának megfelelően – megajándékozták egymást. Elsőként Karácsony Gergely főpolgármester adott át ajándékot Szécsényi Dánielnek (Fidesz-KDNP).

Vezetőkép: Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője felszólal a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében 2024. december 18-án. Fotó: MTI/Kocsis Zoltán

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb