Vejkey Imre: Advent előkészületi idő karácsonyhoz, a fiú születéséhez, a teljességhez

Advent előkészületi idő karácsonyhoz, a fiú születéséhez, a teljességhez – jelentette ki a KDNP országgyűlési frakcióvezető-helyettese szombaton Szegeden.

Megértjük-e, hogy az ünnep arról szól, hogy az ég megnyílt, figyelünk-e az ő hangjára, arra, amit üzen vagy csak üres szavaknak tekintjük?”
„nyissuk ki szívünket, és amikor kopogtat engedjük be, hogy lelkünk jászolába születhessen újjá. És ekkor, de csak ekkor észre fogjuk venni, hogy ott van a mindennapjainkban. Észre fogjuk venni, hogy többet kapunk, mint kértünk és általa fényt, reményt és gyógyulást vihetünk a világba. Észre fogjuk venni, hogy az üdvtörténetnek nem puszta nézői vagyunk, hanem aktív résztvevői is”. „Jézus Krisztussal mi a történelem főutcáján vagyunk akkor is, ha mások tagadják ezt”







