Tapasztalt katonaoktatók tanítanak több mint tizenötezer diákot


Hirdetés

Nagyon nyitottak a középiskolások a honvédelem tantárgyra, több mint tizenötezer diák vesz részt a honvédelmi oktatásban – tájékoztatott róla a Honvédelmi Minisztérium.

A közlemény szerint idén szeptembertől már 141, önkéntes jelentkezés alapján kiválasztott iskolában 130 felkészült és tapasztalt katonaoktató tanítja a honvédelem tantárgyat, amely „komplex ismereteket ad át a gyerekeknek a Magyar Honvédségről és a honvédelemről”.

Azt írták, a tantárgy célja nemcsak a honvédelem iránti elköteleződés erősítése, hanem a diákok felelősségtudatának, csapatszellemének és gyakorlati problémamegoldó képességeinek fejlesztése is.

A tananyag a történelem, fizika, földrajz és biológia tantárgyak ismereteire építve „egészségügyi, túlélési, valamint térkép- és tereptani alapismereteket biztosít a diákok számára” – tették hozzá.

Hangsúlyozták, hogy a fővárosban és minden vármegyében összesen több mint 15 000 diák tanulja a honvédelem tantárgyat. Az első tapasztalatok alapján a fiatalok nyitottak az új ismeretekre és elkötelezettek a Magyar Honvédség iránt – tették hozzá.


Hirdetés

A program 2025/2026-os tanévére további iskolák csatlakozhatnak, ezért a Honvédelmi Minisztérium újra meghirdeti a katonaoktatói pályázatot, amely a megfelelő szakmai és pedagógiai felkészültséggel rendelkező oktatókat célozza meg – írták.

A pályázaton a hivatásos, szerződéses és tartalékos katonák, valamint a Honvéd Kadét Program partneriskoláinak pedagógusai vehetnek részt, akik vállalják a tartalékos katonai szolgálatot. A jelentkezők több szűrésen és egy átfogó módszertani felkészítő programon vesznek részt.

A katonai oktatói feladatok egy tanévre szólnak, és éves visszajelzések alapján meghosszabbíthatók.

„A honvédelem tantárgy elindítása új fejezetet nyit a hazafias nevelésben, és kulcsszerepet játszik abban, hogy a fiatalok felelős, felkészült állampolgárokká váljanak” – áll a közleményben.

Címlapkép forrása: Facebook/Simicskó István


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb