Latorcai Csaba: A terv az, hogy az emberek évről évre jobban élhessenek!
Magyarország mindig is hidat képezett a Kelet és a Nyugat között, és a kormány álláspontja szerint a siker záloga a semleges, hidat képező gazdaságpolitika – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára a nemzeti konzultációval és a kormány új gazdaságpolitikai terveivel kapcsolatos országjáráson kedden a Bács-Kiskun vármegyei Kiskunhalason.
Latorcai Csaba – aki egyben a Kereszténydemokrata Néppárt (KNDP) ügyvezető alelnöke – a lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatón arról beszélt, a kormány szerint a siker útja, hogy nem köteleződik el, hanem együttműködésre törekszik mind a Nyugat, mind a Kelet gazdaságával.
Az államtitkár kifejtette: várják a javaslatokat arra vonatkozóan is, hogy milyen módon lehetne „a gazdaság gerincét jelentő kis- és közepes vállalkozásokat a leghatékonyabban támogatni”.
Latorcai Csaba emlékeztetett, az elmúlt napokban megszületett egy hároméves bérmegállapodás a munkaadók és a munkáltatók között, ugyanakkor segíteni kell a gazdaság szereplőit abban is, hogy vállalt kötelezettségeiket teljesíteni tudják, és a vállalkozások olyan bevételekre tegyenek szert, amelyekből az emberek bérének emelését fedezni tudják – fogalmazott.
Hangsúlyozta, a kormány érdeke továbbra is az, hogy „az emberek évről évre egyre jobban élhessenek”.
Latorcai Csaba szerint a nemzeti konzultáció lényege, hogy rávilágítson arra, az elmúlt években gyökeresen megváltozott a világ. A Covid, majd az orosz-ukrán háború és az arra adott brüsszeli gazdaságpolitikai válaszok viszont azt mutatják, hogy „Európa vezetői zsákutcába vezették Európát, amiből ki kell jönni” – fogalmazott.
Az államtitkár kiemelte: Magyarország, amennyire tudta, függetlenítette magát és saját utat járt, ugyanakkor fontos, hogy ez az emberek által is visszaigazolt, támogatott legyen, ezért is kérik a véleményüket.
A politikus szerint az európai parlamentben a régi háborúpártiak kerültek többségbe, és ez a régi-új elit folytatni akarja az orosz-ukrán háborúskodást, „de a magyar kormány nemet kíván mondani a háború támogatására, a fegyverszállításokra” – tette hozzá.
Latorcai Csaba hangsúlyozta: a brüsszeli „boszorkánykonyhában” azonban már olyan intézkedések körvonalazódnak, hogy a békepártiakat például úgy büntessék, hogy az adott ország mezőgazdasága számára elnehezítsék a rentábilis mezőgazdasági gazdálkodás lehetőségét.
„Erre azonban nemet kell mondani, akárcsak a migrációra és az LMBTQ-propagandára, amelyet sajátosan képvisel a brüsszeli baloldali elit” – tette hozzá.
Címlapkép forrása: Facebook/Latorcai Csaba