Az Ökumenikus Segélyszervezet adventi gyertyagyújtással szólít országos összefogásra
Adventi gyertyagyújtással hívott országos összefogásra az Ökumenikus Segélyszervezet vasárnap Budafokon, ahol Lévai Anikó jószolgálati nagykövet és Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója gyújtották meg az adventi koszorú első lángját.
A gyertyagyújtás után Lévai Anikó jószolgálati nagykövet elmondta:
„sokéves hagyomány, hogy decemberben kiemelt kampányt indít az Ökumenikus Segélyszervezet. Az utolsó néhány év nem volt egyszerű, sem a világjárvány, sem a szomszédban kitört háború, sem az árvízveszély miatt”.
Jelezte: a segélyszervezet a hétköznapokban családok százainak nyújt segítséget, nagy adventi gyűjtőakciójuk is róluk szól évről évre. Az élelmiszercsomagokon, vagy a gyermekeknek szánt ajándékcsomagokon keresztül olyasmivel is megajándékozzák őket, amire a legnagyobb szükségük van: együttérzéssel, törődéssel és szeretettel. Lévai Anikó azt kérte,
„minél többen csatlakozzanak ahhoz az évről évre egyre nagyobb közösséghez, akik az év utolsó, hideg, sötét hónapjában egy kis melegséget és fényt visznek a leginkább rászorultak otthonaiba”.
Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója hangsúlyozta, céljuk az, hogy ételt, otthont és esélyt adjanak a rászorulóknak. Egész éves tevékenységükről szólva elmondta: évente 300 ezer ételt osztanak ki, 300 lakhatásukat vesztett családnak nyújtanak menedéket intézményeikben, és 3000 rászoruló gyermek felzárkóztatását segítik fejlesztő foglalkozásokkal.
Gáncs Kristóf ügyvezető igazgató a december 31-ig tartó adventi összefogás részleteiről szólva elmondta: a 1353-as adományvonalon hívásonként, illetve sms-enként 500 forinttal bárki adakozhat. Emellett lehetőség van online adományozásra a segelyszervezet.hu oldalon, ahol segélyakcióikról is tájékozódhatnak.
Adományozni lehet országszerte mintegy 200 Tesco-áruház kasszájánál elérhető 250 forintos adománykuponokkal, az MBH bankkal és a Mastercarddal kötött együttműködésnek köszönhetően pedig a decemberi bankkártyás vásárlások után kap támogatást a segélyszervezet. Egy új együttműködésnek köszönhetően a Bookline-webáruházban a könyvvásárlásokhoz kötődő adományozási lehetőséget alakítottak ki, a Magyar Posta pedig amellett, hogy a nagyobb postákon kihelyezett perselyekben gyűjt adományokat, az MPL csomagautomatákban feladott küldemények árából is támogatja a rászorulókat.
Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint vállalati partnereik is számos jótékony akciót indítanak, december 21-én pedig Adni öröm címmel rendeznek adománygyűjtő műsort a TV2 csatornán. Kitért arra is: Budapesten a bazilikánál személyes adományozásra is van lehetőség. A sajtótájékoztatót követően Lévai Anikó, Lehel László és Gáncs Kristóf közösen indított útjára egy rászorulóknak szánt segélycsomagot.
Fotó: MTI