Lavinaszerű elbocsátásokat, a felesleges szövetségi ügynökségek felszámolását jelentették be Trumpék

Tömeges elbocsátások, és akár teljes szövetségi ügynökségek megszüntetésének tervét közölte az alakuló amerikai Trump-adminisztráció kormányzati hatékonyságért felelős minisztériumának kijelölt társvezetője vasárnap.

Vivek Ramaswamy a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban vázolta elképzeléseit. Ezek közül kiemelte, hogy a szövetségi kormány működésének racionalizálása nagymértékben lehetséges elnöki rendeletek révén, amelyek megalapozhatják a kongresszusi jóváhagyást igénylő, további költségvetés-csökkentési lépéseket. Az üzletember – aki Elon Muskkal közösen kapott felkérést Donald Trumptól a feladat ellátására – kijelentette, hogy a munkaerő jelentős visszavágása jöhet olyan szövetségi területeken, ahol jelentősen felduzzadt a létszám. Hangsúlyozta, hogy felülvizsgálják a szövetségi kormány külső szereplőkkel kötött szerződéseit is, ahol szintén lesznek csökkentések, valamint azt ígérte, hogy megszüntetik a „felülszámlázás” gyakorlatát. Megállapítása szerint az amerikai központi kormányzat évente több mint 500 milliárd dollárt (mintegy 190 ezer milliárd forintot) költ el a kongresszus jóváhagyása nélkül.

„Célunk kegyetlennek tűnhet az egyéni munkavállalói szempontból, és legtöbben egyénileg jó emberek, ezért könyörületesen és nagyvonalúan akarjuk kezelni ezt az átmenetet”

-fogalmazott a kijelölt miniszter, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy 4 millió kormányzati alkalmazottra nincs, és nem is lehet szüksége az országnak. A Kormányzati Hatékonyság Minisztériuma (Department of Government Efficiency) a tervek értelmében javaslatokat fogalmaz majd meg a leendő elnök, Donald Trump számára a változtatások végrehajtására.

Vivek Ramaswamy szavai szerint a szövetségi kormány működésének racionalizálását és a működési költségek csökkentését célzó munka 2026. július 4-én zárul. Az Egyesült Államokban 2026. július 4-én ünneplik majd az ország alapításának 250. évfordulóját.


Hirdetés

Forrás/fotó: MTI

'Fel a tetejéhez' gomb