Magyar Péter Gyurcsány kottájából játszik: szerinte a tüntetők provokálták a rendőröket 2006-ban (Videó!)

Szélkakasokat megszégyenítő módon váltogatja álláspontját és írja át saját élettörténetét is Magyar Péter, aki legutóbb azzal sokkolta a közvéleményt, hogy kijelentette: szerinte a 2006-os brutális rendőrterrort a tüntetők provokálták ki. Tette mindezt úgy, hogy édesapja, Magyar István látta el annak a Nagy Istvánnak a jogi védelmét, akinek kilőtték a szemét az összecsapásban.

A Tisza Párt vezetője februárban még azzal coming out-olt a Partizán című műsorban, hogy ő bizony annyira jobboldali, hogy édesapjával, Magyar Istvánnal, valamint Gulyás Gergellyel és Varga Judittal együtt jogi segítséget nyújtott a 2006-os rendőrterror áldozatainak. De azzal is büszkélkedett, hogy még ő maga is jelentett be tüntetést akkoriban. Mindezek után különösen döbbenetes volt hallani, amikor szombaton este az MTVA székház előtt sétálgatva – gyakorlatilag szó szerint ismételve Gyurcsány Ferenc szavait -, kijelentette: a tüntetők provokálták a rendőröket 2006 októberében, amiért a Fidesz a felelős.

Magyar Péter ezzel nemcsak önmagát hazudtolta meg, hanem a rendőrterror áldozatait is meggyalázta, akik közül többen maradandó sérüléseket szenvedtek a brutális rendvédelmi erőszak következtében.

Az alig néhány hónapja önmagát még elkötelezett nemzeti jogvédőként beállító Magyar Péter igencsak belekeveredett a hazugságspirálba, valószínűleg elfelejtette, hogy a HVG -nek adott május 23-i interjúban egyébként a 2006-os eseményekkel kapcsolatban még úgy fogalmazott: “ha ők nem vetik be a fociultrákat, mint Gyurcsány tette 2006-ban…”. Bár Magyar Péter ezt a mondatot később kihúzatta a HVG online felületén a cikkből, pechére a nyomtatott verzió akkorra már elkészült, így ezt nem tudja letagadni. (És még feljelentést sem tehet, micsoda dráma…!)

A Tisza Párt elnöke egyébként attól sem riadt vissza, hogy közölje: a 2006-os tüntetéseket eljátszották. Itt azért érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon milyen személyiség rejtőzhet egy olyan emberben, aki szégyenérzet nélkül hazudik arról, milyen brutálisan léptek fel a karhatalmi erők a békés demonstrálókkal szemben? Hogyan képes elfelejteni a lovasrohamot, a könnygázt, a vízágyút és a gumilövedéket, amivel súlyos sérüléseket okoztak a rendőrök Gyurcsány parancsára?


Hirdetés
Volt, akit az ott szerzett sebek és maradandó sérülések az öngyilkosságba kergettek. Több, mint 150 sérültje volt a túlkapásoknak. 

Magyar Pétertől már jól megszokhattuk, hogy minden állítását idővel meg is cáfolja, hiszen mondott ő már mindent, és annak az ellenkezőjét is. Azonban ennél tiszteletlenebb kijelentése nem is tehetett volna mindazok után, hogy apja,  Magyar István éppen annak a Nagy Lászlónak jogi védelmét látta el, akinek 2006-ban kilőtték a szemét – és akitől Gyurcsány Ferenc sohasem kért bocsánatot. Nagy László 2022-ben hunyt el.

Magyar azt is állítja, hogy focihuligánok provokálták ki a rendőrök reakcióját. Nos, valószínűleg ezzel igencsak vitatkoznának azok, akiket mindenféle jogalap nélkül kaptak el és vertek véresre, aláztak meg a rendőri intézkedés során. Egyikük így emlékszik vissza a történtekre:

…le kellett térdelni a falhoz támasztott fejjel, hátratett kézzel. Megközelítően 30-45 percig kellett ilyen testhelyzetben várakoznunk, miközben folyamatosan szidalmaztak bennünket (…) fejünket a falba verve 1 órán át térdepeltettek minket.

Ráadásul Magyar Péter édesapja, Magyar István saját maga mondja el, a 2006. áldozatai című dokumentumfilmben, hogy

2006-ban politikai nyomás miatt gyakorlatilag az igazságszolgáltatás megszűnt létezni Magyarországon. 

A videóban a Tisza Párt elnökének édesapja, Magyar István beszél a 2006-os rendőri brutalitásról. Amit most gyakorlatilag meghazudtol saját fia…

Persze, jogos a kérdés: vajon miért írja át a saját történetét is, miért hazudik a 2006-os brutális rendőri túlkapásokról Magyar Péter, miért Gyurcsány narratíváját hangoztatja ezzel kapcsolatban? Csak nem a baloldali szavazóknak való megfelelési vágy vezérli a tiszás kamuhuszárt?

Nincs új a nap alatt, hiszen ugyanezt az utat járta be a Jobbik egykori fenegyereke, a később csak „krumplizsákosként” emlegetett Jakab Péter is, aki állandóan azt hangoztatta, hogy ő is a Kossuth téren tüntetett 2006-ban, és a Jobbik soha nem fogna össze Gyurcsányékkal. Majd néhány év sem kellett hozzá, hogy az MSZMP hivatalos utódpártja beszippantsa a szivárványos koalícióba az egész jobbikos bagázst, Jakab pedig Gyurcsány Ferenccel közösen próbálja átvenni a hatalmat – ami nyilván csúfos kudarcba fulladt.

Jól látható tehát, hogy az ellenzéki szappanoperában most éppen Magyar Péternek hívják az állandó főszereplő, Gyurcsány Ferenc partnerét, akivel érdekes násztáncot járnak: egy ideig kerülgetik egymást, aztán később úgyis egymásba gabalyodnak. A forgatókönyv most is ugyanaz, mint eddig, bár már tényleg gyomorforgató látni a jellemtelen, hazug, képmutató figurák tiszavirág életű tündöklését és bukását. Tudom, nagy kérés…de talán megkímélhetnének bennünket mindettől. Mert tényleg elegünk van.

Fotó: MTI

'Fel a tetejéhez' gomb