Máris a Tisza Párt célkeresztjébe került a rezsicsökkentés

Eddig is voltak arra utaló jelek, hogy Magyar Péter pártja a családokat segítő intézkedés ellen van, most pedig erről már dokumentum is tanúskodik.

Az Európai Parlament egyik szakbizottságában ugyanis a képviselők elé került egy olyan előterjesztés, amely „kifogásolja a lakossági energiatámogatások, mint például a rezsicsökkentés mértékét, és azok kivezetésére szólít fel”. A dokumentumot pedig megszavazta a Tisza Párt említett testületben ülő képviselője, Lakos Eszter is. Dönthetett volna másképp, dönthetett volna úgy, hogy nem a multik, a nyugati üzleti körök, hanem a magyar emberek oldalára áll, ő mégis előbbit választotta. Jóindulatúan persze akár azt is feltételezhetnénk, hogy Lakos Eszter csak rossz gombot nyomott és valójában a magyar emberek érdeke van számára az első helyen. Ugyanakkor

a Tisza Párt eddig összes, rezsicsökkentés témájában tett megszólalása arra enged következtetni, hogy eltörölné azt.

Eddig Gerzsenyi Gabriella európai parlamenti képviselő volt az, aki a legvilágosabban beszélt. A magát eurokrataként aposztrofáló korábbi európai bizottsági alkalmazott egy szeptemberi felszólalásában ugyanis a rezsicsökkentés miatt „kivéreztetett” szolgáltatókért aggódott, a közmédiának pedig a napokban azt mondta, hogy a lakosság érdekeit az szolgálná, ha az embereket megtakarításra ösztönöznék, mert


Hirdetés

amíg az energia olcsó, addig az emberek nem foglalkoznak vele, hogy mennyit fogyasztanak.

Világos beszéd. Érthető álláspont. Egy baj van vele, hogy nem igaz. Mert ahogyan arról már sokszor beszéltünk, és ahogyan azt szakértők is elmondták, senki nem fog 22 fok helyett 30-ban ücsörögni télen csak azért, mert olcsó a gáz, és senki nem fog dupla annyi vizet használni a kézmosáshoz csak azért, mert olcsó a víz. A rezsi ára nem népnevelés kérdése és nem is a multik szemszögéből megközelíthető téma.

A rezsicsökkentés az egyik legkomolyabb családvédelmi intézkedés egész Európában. És ez az, amit a tiszás képviselők sem értenek.

Hiába beszél Magyar Péter a magyar emberek védelméről, a magyar emberek érdekeiről, ha Brüsszelbe érve ezzel ellentétesen cselekednek a tiszás képviselők. Pedig van mitől megvédeni a rezsicsökkentést, hiszen az Európai Bizottság is támadást indított ellene, annak eltörlését kérve a kormánytól. Ebben a helyzetben a magyar képviselőknek az lenne a dolga, hogy összekapaszkodva a magyar emberek és a magyar családok oldalára állva, s együtt álljanak ki amellett a vívmány mellett, amelynek köszönhetően ma minden magyar család évente 2 millió forintot spórol.

A Tisza Párt ugyanakkor – követve a jól bejáratott baloldali hagyományokat – a multik oldalára állt, és napról napra bizonyítja, hogy vannak számára a magyar érdekeknél fontosabb szempontok.

Persze nem most derül ez ki először. Láttuk már ezt akkor, amikor megszavazták annak az Ursula von der Leyennek az újraválasztását az Európai Bizottság élére, akinek köszönhetően Magyarország továbbra sem jut hozzá a neki járó uniós forrásokhoz. Vagy amikor a háborúpártiakkal együtt szavaztak Ukrajna további támogatására, meghosszabbítva ezzel azt a háborút, amelynek a következményeit a magyarok is a bőrükön érzik a háborús infláció és a visszaeső európai gazdasági teljesítményen keresztül. Magyar Péternek és csapatának tehát érdemes a szavait és a tetteit együtt figyelni, és máris kiderül, kik ők valójában.

'Fel a tetejéhez' gomb