Október a rózsafüzér hónapja

Az október, a Szűzanya és a rózsafüzér hónapja. Egyházunk közössége hosszú századok óta imádkozza ezt az egyszerű, mégis kimeríthetetlenül mély, Krisztus szemlélésére irányuló imádságot, Mária áldott füzérét, „mely Istenhez láncol minket” – olvasható a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye oldalán.

A rózsafüzér, más néven olvasó vagy szentolvasó (latinul: rosarium) egyrészt imádság, másrészt az imádság eszköze. Elnevezése onnan származik, hogy a hagyomány szerint az első rózsafüzéreket Szent Domonkos összepréselt rózsaszirmokból készítette: rózsakoszorúnak a Szűzanya számára – írták.

„A rózsafüzér evangéliumi imádság, teljesen Krisztusra irányul. Mert még jellegzetes eleme is – az Üdvözlégyek litániaszerű ismétlése – Krisztus dicsőítése lesz, akiről az angyali üdvözlet és a Keresztelő anyjának köszöntése szól: »Áldott a te méhednek gyümölcse« (Lk 1,42). Sőt, többet mondunk: az Üdvözlégyek ismételgetése a háttér, melyben a titkokat szemléljük: Jézus, akit minden Üdvözlégyben megnevezünk, ugyanaz, mint akit a titkok egymás után szemünk elé állítanak mint Isten Fiát és a Szűzanya fiát.” (VI. Pál pápa)

A rózsafüzér elterjesztéséért különösen a ciszterciek és a domonkosok tettek sokat. Szent Domonkos az albigensek ellen segítséget kért a Szűzanyától, aki mint új és hathatós fegyvert adta át neki a rózsafüzért – ismertették.

    „A rózsafüzér – jóllehet jellegzetesen máriás imádság – lényegét tekintve krisztologikus. Alkotóelemeinek egyszerűségében sűrítve tartalmazza az egész evangéliumi üzenet mélységét, melynek mintegy rövid összefoglalása. Benne visszhangzik Mária imádsága, az ő örök Magnificatja, a megváltó megtestesülés művéért, mely az ő szűz méhében kezdődött el. A rózsafüzérrel a keresztény nép beiratkozik Mária iskolájába, hogy bevezessék Krisztus arca szépségének szemlélésébe és az ő szeretete mélységének megtapasztalásába. A rózsafüzér által a hívő kegyelmek bőségét nyeri el, mintegy magának a Megváltó Anyjának kezéből.” (II. János Pál pápa)

    Az Egyház a rózsafüzérnek mindig különös hatékonyságot tulajdonított, ezért a legnehezebb ügyeit a közösségben, folyamatosan mondott rózsafüzérre bízta – írja II. János Pál pápa, aki a 2002 októberétől 2003 októberéig terjedő időszakot a rózsafüzér évének nyilvánította, s kiadta a Rosarium Virginis Mariae kezdetű apostoli levelet. Ebben hirdette meg a hagyományos örvendetes, fájdalmas és dicsőséges titkok mellé a világosság rózsafüzérének öt titkát. A szentatya szavai szerint „a rózsafüzér mondása nem más, mint Krisztus arcának szemlélése Máriával”; „a rózsafüzér a maga egyszerűségében és mélységében […] jelentős imaforma, s az a rendeltetése, hogy az életszentség gyümölcseit teremje”

    Forrás:
    Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
    'Fel a tetejéhez' gomb