Már az első alkalom is lehet halálos – Mi az a „krómozás”, és mit kell tudni a szülőknek a veszélyes őrületről?


Hirdetés

Új kábítószer szedi áldozatait a legfiatalabbak körében. Többek között körömlakk belélegzésével is el lehet érni egyfajta bódulatot, de ilyen hatást válthat ki az alkoholos filc, aeroszolos dezodor, fémfesték, számítógépes portaszító, karburátortisztító, festékhígító, benzin és hajlakk is. A fiatalok TikTok-videókban hívják fel egymás figyelmét a legálisan kapható, ám helytelenül használva életveszélyes szerek izgalmasnak tűnő mellékhatásaira.

Sok szülő azt sem tudja, hogy létezik ez a szó: krómozás. Ha az interneten rákeresünk, ártalmatlan cikkek jelennek meg arról, hogyan láthatjuk el a különböző felületeket fényes festékkel. Ha azonban jobban a mélyére ásunk a dolognak, új őrülettel találhatjuk szembe magunkat, ami már az egészen fiatal gyermekeket is veszélyeztetheti.

Szeptemberi hír, hogy egy 12 éves brit kisfiúnak állt le a szíve, miután veszélyes vegyi anyagot – izzadásgátló dezodort – lélegzett be. Az orvosok mesterséges kómában tartják, de nem ő az egyetlen áldozat, aki hasonló drog miatt került kórházba. Korábban egy 11 éves kisfiúról szóltak a hírek Angliában, aki a barátaival „krómozott”. Ő a kórházba kerülése után azonnal életét vesztette. Ausztráliában egy kislány áldozata volt idén a káros gyakorlatnak: a 13 éves tinédzser három hétig feküdt kórházban, de nem tudták az életét megmenteni.

A CNN legújabb riportjában arról számol be, hogy a „krómozás” az új kamaszdrog. Nevét azután kapta, hogy eredetileg rongyra fújt fémfesték belélegzését jelentette, ami jellegzetes, fémes nyomot hagy az arcon. De sokan az eredeti csomagolást használják, vagy egy zacskóba töltik az egyébként legálisan kapható, ám nagy dózisban belélegezve mérgező anyagokat.

Az emberek évszázadok óta szívnak valamit, de a kilencvenes években volt a csúcspont, akkor történt a legtöbb belélegzéssel kapcsolatos túladagolás, azóta csökkenő tendencia mutatkozik – magyarázza a cikkben amerikai kábítószer-használati felmérésekre hivatkozva egy szakértő. Most azonban a fiatalok kísérletezési kedve ismét ebbe az irányba fordult.

Noha 2015 és 2022 között csökkent a belélegzett drogok felhasználása a 12-17 éves korosztály tagjai között Amerikában, az elmúlt pár évben ismét emelkedés tapasztalható, és sajnos a tendencia a legfiatalabbak körében szembetűnőbb. Ez azzal is összefügghet, hogy korunkban a gyerekek mentális egészsége romlik, és sokuk szeretne valahogy enyhíteni a tapasztalt szorongáson, depresszión, hangulati problémán.

Sajnos ezen anyagok belélegzése és az információ, hogyan is kell szipuzni velük, egyre szélesebb körben terjed a különbözó médiafelületeken – hívják fel rá a figyelmet a szakértők.

A TikTokon például egyes felhasználók a „WhipTok” (angolul whippet a dinitrogén-oxid, azaz kéjgáz neve) kifejezéssel közzétett videókban okosítanak a belélegezhető anyagok, köztük a kéjgáz használatáról. A felület megpróbálja ezeket korlátozni, több-kevesebb sikerrel, és a keresési találatokat segélyvonalakhoz irányítja.

A CNN cikkében nyilatkozó szakértő ugyanakkor komoly problémaként említi, hogy a legtöbb, krómozáshoz használható anyag minden háztartásban megtalálható, vagy olcsón és könnyen beszerezhető. Ráadásul ugyanúgy függőséget okoz, mint a többi kábítószer. A fiatalok ezért nem érzékelik a probléma súlyát, úgy gondolják, hogy ezek kevésbé veszélyesek, mert legálisan kaphatóak.

Azonkívül, hogy ezeknek is van rövid- és hosszútávú romboló hatása, a legkomolyabb probléma, hogy az a gyerek, aki ilyenhez nyúl, nagy valószínűséggel később valamilyen erősebb droggal is megpróbálkozik.

A rövidtávú hatások azonnal jelentkeznek és pár órán át tartanak. Hasonlóak az alkoholmérgezéshez: az eufória keveredhet szédüléssel, ügyetlenséggel, gátlástalansággal, elmosódott beszéddel. Hányinger, hányás, szívproblémák, görcsrohamok, izomgyengeség, álmosság vagy légzési nehézségek is előfordulhatnak.

A rendszeres krómozás hosszútávú következményei viszont szerteágazóak: ilyen a rossz iskolai teljesítmény, a vese- vagy májműködési zavarok, elektrolitzavarok, neuropátia, de kialakulhat függőség, agy- vagy szívkárosodás, jelentkezhetnek memória- és koncentrációs problémák is. Lehetnek később a testen fekélyek, előfordulhat orrvérzés, de vezethet mentális egészségi zavarokhoz és különböző hangulati változásokhoz a szerhasználat, mint például apátia, paranoia vagy ingerlékenység.

Azt sem lehet tudni, hogy a halált okozó túladagolás mikor következik be, mert az is változó, kinek mekkora adagra van szüksége, hogy az általa kívánt hatást elérje.

A halálos mennyiség nagyban függ a használt terméktől és a szerhasználó egészségügyi állapotától. Az is megtörténhet, hogy a krómozás már első alkalommal végzetes következményekkel jár. A különböző felhasználási módok is más kockázatokat hordoznak, a szipuzás például okozhat fulladást is.

Pontosan nem tudni, hány halálos eset történt, de a hírekben szereplő tragédiák mellett sok a kórházi kezelés, és olyan esetekről is tudni, ahol a gyermeknek maradandó agykárosodása lett a krómozástól.

A szakértők szerint azért nehéz a fiatalokat megvédeni, mert ezek a szerek tényleg minden háztartásban megtalálhatóak. Ha van olyan vegyszerünk, amit nem használunk, attól mindenképpen érdemesebb megszabadulni vagy jól zárható helyre tenni – hívják fel rá a figyelmet.

A szülőknek ezenfelül érdemes ismerni a figyelmeztető jeleket: ilyen lehet a romló iskolai teljesítmény, vagy ha a gyermek elveszti az érdeklődését azok iránt a dolgok iránt, amik addig érdekelték. Szintén árulkodó lehet a gyakori orrvérzés, valamint ha sebek jelentkeznek a szájban vagy az orr körül – ezt az adott területet érő vegyszerek okozhatják.

A legfontosabb ugyanakkor, hogy felhívjuk a gyermek figyelmét ezeknek a szereknek a káros hatásaira. Soha ne ítéljük el vagy szégyenítsük meg a fiatalt, de tudnia kell, hogy a krómozás sokkal veszélyesebb dolog, mint aminek látszik, és ez is egy drog, akármit is hallott róla a kortársaitól.

Forrás:
CNN
'Fel a tetejéhez' gomb