Szakértő a Vasárnapnak: Használjuk okosan az okoseszközöket!
A hírekből mindenki értesülhetett arról, hogy az új tanév kezdetétől korlátozzák az iskolai mobiltelefon-használatot. De arról sokkal kevesebb szó esik, miért lehetett erre szükség. Galla Krisztina családtréner, családi életre nevelés tanácsadót arról kérdeztük, milyen hatások érik a gyerekeket és a fiatalokat a mobiltelefonok által.
Mit mutatnak a külföldi tapasztalatok a mobiltelefonok iskolai korlátozásáról ott, ahol valamivel korábban kezdődött a mobiltelefon-használat? Mi a helyzet itthon?
Európában jelentősen eltérnek a szabályozások és a társadalmi hozzáállás is különböző. Franciaország például 2018 óta tiltja 6-15 év közötti diákok számára az iskolákban a mobiltelefonon használatát, az Egyesült Királyságban viszont a mai napig nincs országos szabályozás, az iskolák maguk dönthetnek a kérdésben, csakúgy, mint Svédországban. Németországban tartományonként eltérőek a szabályok a mobilhasználatra vonatkozóan.
Az azonban egyértelműen látható, hogy a mobilhasználat iskolai szabályozásának kérdése egyre több helyen megoldandó feladatként jelentkezik, de még sok szempontot érdemes lenne figyelembe venni, illetve konkrét hatástanulmányok birtokában meghozni a szabályozással kapcsolatos lépéseket.
Itthon a jelenlegi helyzet finoman szólva is forrongó lávatengerhez hasonlít. Rengeteg pro- és kontra érv hangzik el mind a szülők, mind a pedagógusok részéről. Ez jól tükrözi számomra, hogy a mellett, hogy szükség volna a rendelet „finomra hangolására”, a kommunikációban is még sok tanulni valónk lenne. Meglátásom szerint mindenképpen külön kellene választani a mobiltelefonok oktatást segítő felhasználását, a telefon-funcióként való használatát és az egyéb (játékok, böngészés, különféle közösségi oldalak) lehetőségek elérését a kérdés körültekintő rendezéséhez.
Milyen hatása van az okoseszközöknek a gyermekek fejlődésére? Hogyan befolyásolja ezeknek az eszközöknek a használata a gyerekek agyi fejlődését, egyéb képességeinek kialakulását egyes életkorokban?
Ahogy azt a gyerekeknek tartott foglalkozásokon is fontosnak tartom hangsúlyozni, itt alapvetésnek gondolom: nem lehet visszamenni a kódexek világába, a technológiai fejlődés adta lehetőségekkel élni kell. Azonban sajnos ma minden szinten az tapasztalható, hogy ezek felelősségteljes használata még gyerekcipőben jár.
Az okos eszközöket okosan kellene használnunk.
A gyermekek fejlődésére gyakorolt hatásuk természetesen életkortól függően nagyon eltérő, de az általánosságban elmondható, hogy minél későbbi életkort vizsgálunk, az okoseszközök használatának pozitív hatásai (online oktatási tartalmak és kurzusok elérése; digitális készségek fejlesztése; intenzívebb kapcsolattartás távol élő rokonokkal, barátokkal stb.) egyre inkább előtérbe kerülnek. Azonban azt is látnunk kell, hogy
minél fiatalabb korban kezdik el az okoseszközök használatát, annál hamarabb jelentkeznek és annál nehezebben lesznek kiküszöbölhetők a negatív hatások, mint például a figyelemzavar, az alvászavar, a fizikális állapot romlása, a szociális készségek fejlődésének elmaradása, az irreális önértékelés és énkép kialakulásával kapcsolatos negatív mentális hatások megjelenése. A függőség kialakulásának veszélye is egyre nagyobb.
Az agy plaszticitása miatt a gyerekek agya általában is különösen érzékeny a környezeti hatásokra, és ezek közé a technika vívmányai is beletartoznak, amelyek sajnálatos módon egyre nagyobb teret nyernek azokon a területeken is, ahol erre nem lenne szükség.
De hogy néhány konkrét példát is mondjak:
a korai gyermekkorban – ez a 0-3 éves kort jelenti és már itt beszélnünk kell az okoseszközök használatáról! – gátolja a nyelvi fejlődést, elveszi az időt a gyermek fejlődése szempontjából annyira meghatározó valós fizikai tevékenységektől, csökken a való világgal való interakciók száma.
Óvodás korban (3-6 év) a gondosan(!) megválogatott és időben korlátozott(!) oktatási játékok megfelelő használat esetében segíthetik ugyan a problémamegoldó képesség fejlődését, de ha őszinték akarunk lenni, akkor ezt más, hagyományos módokon is elérhetjük. Viszont a korlátozott szociális interakciók, a képzelet és a kreativitás fejlődésének beszűkülése egyértelműen negatív hatásai lehetnek a túlzott okoseszköz használatnak.
Iskolás korban (6-12 év) a megfelelő használattal, megfelelő programokkal a kognitív fejlődés bizonyos területei (pl. matematika, nyelvtanulás) megtámogathatók, de azért itt is vannak olyan egyéb eszközök mind a szülők, mind a pedagógusok kezében, amelyek segítségével ezek a hatások nem digitális módon is elérhetők.
Ebben az életkorban sajnos egyre jelentősebbé válik a gyorsan változó, stimuláló tartalmak (elsősorban a játékok, de a különféle platformokon elérhető kis videók) fogyasztása, így az előzőekben felsoroltak mellett veszélyként megjelenik a figyelem és a koncentrációképesség csökkenése is, ami az iskolai teljesítményeket jelentősen negatívan befolyásolhatja.
Ezek a negatív hatások – talán nem meglepő módon – a serdülő korra (12-18 év) felerősödnek, sőt az impulzuskonrollt és a végrehajtó funkciók fejlődését meglehetősen befolyásolják negatív irányba. Mindezek mellet a folyamatos értesítések az azonnali jutalmazás iránti igény befolyásolhatja a hosszútávú célok megvalósítása iránti elkötelezettséget. E mellet ebben az életkorban, amikor a kortárs csoport véleménye, visszajelzése amúgy is meghatározó a gyermekek számára, a közösségi médiában való visszajelzések mértéke, módja, tartalma hozzájárulhat a szorongás, a testképzavarok, a negatív önértékelés kialakulásához.
Önmagunkon is tapasztalhatjuk, hogy ezek az eszközök képesek függőség kialakítására. Látjuk, hogy a kamaszok már fel sem néznek a telefonjukból, amikor kijönnek az iskolából, de sok felnőttről is elmondható mindez – mobiloznak vezetés közben, gyalogátkelőhelyen, mindenhol. Mi ennek a hatásmechanizmusa?
A függőség kialakulásának – mint minden függőségnek – több pszichológiai és neurobiológiai tényezője van. Ezek közül az egyik legfontosabb, a jutalmazó hatás, ami az üzenetek azonnali elolvasásától kezdve a like-ok gyűjtésén át a pozitív kommentekig bármiben megnyilvánulhat.
A dopamin, amely az agyban örömérzetet kelt, ilyenkor felszabadul, és a használót arra ösztönzi, hogy minél gyakrabban érje el ezt a hatást. Ha ez szokássá válik, akkor ennek kontrollálása egyre nehezebb lesz, és gyakorlatilag a mobiltelefon függőség melegágyává válik, hiszen minél gyakrabban, minél sűrűbben szeretnénk ezt az érzést megtapasztalni.
E mellett említhetném a környezetből jövő „légy mindig elérhető, mert ha kimaradsz, lemaradsz” nyomástól kezdve az agyműködés megváltozásáig terjedő skála bármelyik elemét, amelyek az egyén mentális és fizikai egészségére negatív hatással vannak, de ezek mélyén végső soron az „ementáli effektusnak” is nevezett önismeret- és önkontroll-beli hiányosságok állnak.
Van visszaút, ha valaki függővé vált? Hogyan lehet ebből szabadulni, hiszen nem csupán az egyént, de egész közösségeket érint (pl. a fiatalok ezen tartják a kapcsolatot egymással)?
Bármilyen függőségről is van szó, a tünetmenetessé váláshoz az első és legfontosabb dolog az, hogy az egyén felismerje, tudatosítsa a helyzetét, valamint elkötelezett és kitartó legyen annak megváltoztatásában. Mivel ez alapja a függőségből való kilábalásnak – amely hosszú folyamat, sokszor visszaesésekkel, kudarcokkal, újabb lendületvétellel – az önismereti munka a használati szokások elemzésével, konkrét célok kitűzésével elengedhetetlen. Javasolni szoktam a hozzám fordulóknak, hogy első lépésként
igyekezzenek időkorlátokat, „digitális detox” zónákat kijelölni a hétköznapjaikban. Találjanak telefonmentes helyeket legalább az otthonukban (pl. a WC-re, a hálószobába ne vigyék magukkal a készüléket). Érdemes valamilyen pozitív megerősítést, jutalmazási módot is kitalálni, ha sikerül betartani ezeket a maguk által felállított szabályokat. Természetesen nagyon hatékony tud lenni, ha sikerül helyettesítő elfoglaltságokat találni.
Például a telefonos, számítógépes játékok helyett lehet társasjáték partit szervezni, vagy ha reggel a napot valaki azonnal az üzenetei elolvasásával kezdte, szánjon legalább fél órát egy másféle ritus kialakítására, ami lehet egy bögre kávéval üldögélés vagy futás, vagy bármi más tevékenység, ami segíti a nap fokozatos „beindítását”. még sorolhatnám. Végső esetben pedig a barátok, családtagok bevonása, szakember segítségének az igénybevétele is elkerülhetetlen lehet a függőségből való kilábalás érdekében.
Gyerekkoromban még nem volt mobiltelefon, sokszor még otthoni vonal sem, mégis elengedtek minket egyedül a szüleink. Most az első és leggyakoribb indok, hogy így nagyobb biztonságban van a gyermek. De valóban biztonságosabb így a közlekedés?
Azt gondolom – és ezzel most nagy valószínűséggel nem leszek népszerű, – hogy ez csak egy jól hangzó kifogás. Én inkább azt tapasztalom, hogy a szülőknek egyfajta „digitális köldökzsinór” szerepet tölt be a mobiltelefon. Érdekes és tanulságos tapasztalás volt, amikor a nyári táborunkba nem engedtünk mobiltelefont hozni. A szülőket nagyon nehéz volt meggyőzni arról, hogy nem lesz rá szükség, a gyerekek viszont egyszer sem említették, hogy hiányozna nekik a mobil. A színes, változatos programok, a közösségben megélt élmények az előbb már említett „digitális detox”-ként működtek.
De hogy az eredeti kérdésre válaszoljak, véleményem szerint annak, hogy a szülők sokkal később engedik a gyerekeket egyedül közlekedni, mint régen, annak ezer más, érthető oka van a megnövekedett forgalomtól kezdve egészen addig, hogy sok helyen például nem a körzeti, gyalog kényelmesen elérhető iskolába járnak a gyerekek. A városi, de legalábbis a budapesti általános iskolások nagy részét a szülők viszik iskolába. Ott viszont, ha bármi olyasmi történik, ami a szülő közvetlen, azonnali beavatkozását igényelné, pl. rosszullét, baleset, a pedagógusok úgyis elérik, értesítik a szülőket a gyermek mobiltelefonja nélkül is.
Ha a gyerekek egyedül járnak haza, akkor éppen elegendő lenne, ha a hazaérkezéskor jelzik a szülőnek, hogy megérkezett. A mobiltelefonba való „bújásnak” a közlekedésben való veszélyeit itt nem is taglalnám, hiszen ezt mindenki, ha józan paraszti ésszel nem is, de saját tapasztalatai alapján sorolni tudná. Sajnos manapság mindenkinek van legalább egy története arról, hogy ismer olyat, hallott már olyan történetet, hogy valakinek a kezéből kikapták az okostelefonját és elszeleltek vele, hogy tovább utazott egy-két megállót, mert elfelejtett leszállni, és még sorolhatnám az olykor csak vicces, máskor akár ijesztő történeteket.
Milyen fő veszélyek leselkednek egy kisgyerekre vagy akár egy fiatalra az online térben?
Ez leginkább a kisiskolás kortól fenyegeti – de már fenyegeti! – a gyerekeket. Azt tapasztalom, hogy már a harmadik, negyedik osztályos gyerekek is jól tudják, hogy vannak az online térben való kalandozásnak veszélyei, de úgy gondolják, hogy ez őket nem érinti, ők el tudják kerülni ezeket a veszélyes helyzeteket. És minél idősebbekkel beszélgetek, egyre magabiztosabbak ebben. Azonban a valóság sajnálatos módon mást mutat.
Ami a gyerekközösségekben leggyakrabban felmerülő probléma, az egyrészt a bullying, az internetes zaklatás. Ez – bármilyen meglepő is – már az alsó tagozatosok körében sem ismeretlen jelenség. A felsőbb évfolyamokon pedig olyan méreteket ölt, hogy arról külön cikkben lehetne beszélni…
De a káros, kéretlen tartalmak is megtalálják a gyerekeket. A mellett, hogy olyan ijesztő, erőszakos képekkel találkozhatnak, aminek a feldolgozása nem egyszerű dolog, a pornó is hihetetlen mértékben éri el az egyre fiatalabb korosztályt is. Volt már olyan általános iskola, ahol másodikos osztályhoz hívtak, mert a gyerekeknek ahhoz, hogy bemehessenek a mosdóba, meg kellett nézni egy „dugós videót” az osztálytársuk mobilján.
És lehetne mondani, hogy ez szélsőséges eset, a kivétel erősíti a szabályt, de sajnos az ehhez hasonló történések nem jelentenek ma már kivételt, és az életkor előre haladtával egyre durvább helyzeteket szülnek. Többek között ezért gondolom, hogy az iskolai mobilhasználat ésszerű(!) korlátozása nem ördögtől való dolog… És most mondhatnám az adathalászat veszélyét, a nem megfelelő, romboló közösségekhez való csatlakozás lehetőségét (pl. Momo mánia), vagy akár a hamis profil mögött megbújó bűnözők tevékenységét is, egészen addig, hogy a mesterséges intelligencia térhódításával a személyes adatokkal, képekkel való manipuláció lehetősége gyakorlatilag korlátlan…
Ha egy szülő mégis úgy dönt, hogy mobilt vesz a gyermekének, mi az, amire mindenképpen oda kell figyelnie, hogy a főbb veszélyforrásokat kiküszöbölhessék? Milyen életkort várjanak meg mindenképpen?
Ma, amikor a számítógépek, laptopok, tabletek világát éljük, véleményem szerint akkor lehet esetleg szükség a mobil telefonra, amikor a gyermek már egyedül közlekedik, és akkor is a hívás, hívás fogadás, sms funkciók használatának van létjogosultsága. Minden egyéb – információk gyűjtése, játék, oktató programok stb. – elérése a PC-k, a tabletek által elérhető. Tudom, hogy vannak olyan vélemények, miszerint a korszerű oktatáshoz szükség van a mobilok használatára, de be kell valljam, hogy jómagam az általam évente rendszeresen látogatott iskolák közel 100 osztályában jelenleg nem találkoztam azzal a gyakorlattal, hogy a diákoknak a tanórákon rendszeresen kellene használni a mobiljukat. Én örülnék, ha a tantermek nagyrészében már megtalálható okostáblák, a gyerekek számára közoktatási keretek között elérhető laptopok és tabletek segítségével olyan oktatási programok, programcsomagok lennének elérhetők, amelyek valóban segítik a kor igényeinek megfelelő oktatást.
Amivel segíteni tudjuk az okos eszközök megfelelő használatát az a képernyőidő korlátozása, és az okoseszközök használatára vonatkozó szabályok közös(!) kialakítása, aminek következetes betartása/betartatása elengedhetetlen a sikerhez. Fontos a nem megfelelő tartalmak kiszűrését segítő szűrőprogramok telepítése az okoseszközökre és a különféle biztonsági beállítások korlátozása (helymeghatározás, jelszóvédelem stb.).
Érdemes időt szánni – kisebb gyermekek esetében akár 100 százalékban is – arra, hogy az okoseszközön eltöltött idő a szülővel közös idő legyen. Ezen felül legyen minél több olyan (közös) program, amelyek kiváltják a képernyő előtt töltött időt, valamint sok beszélgetés az okoseszközök felelősségteljes használatának szükségességéről.
Fontos, hogy mi milyen példát mutatunk gyermekeinknek saját okoseszköz-használatunkkal?
Az előző kérdésnél említettem a felelősségteljes használatról való beszélgetést, de ennél – mint minden neveléssel kapcsolatos dolognál – a példamutatás sokkal fontosabb. A gyerekeinket minden formálja, amit teszünk és minden formálja, amit nem teszünk.
Amikor a kicsi megszokja, hogy az édesanyja úgy pelenkázza, hogy közben a vállával a füléhez szorítja a telefonját és azon beszélget mondjuk a kis mondókák helyett, amit neki mondogathatna, vagy amikor a játszótéren a szülők lelkesen szörfölnek vagy beszélgetnek, vagy éppen chatelnek a telefonjukon, a helyett, hogy együtt építenék a homokvárat, vagy a vacsoraasztalnál mindenki a mobiljába bújva falatozik a nap eseményeinek megbeszélése helyett, nehéz lenne a gyerekeknek megmagyarázni, miért ne legyenek a mobiljukhoz hozzánőve…
Egy szó, mint száz, az utóbbi idők trendjeit még inkább felerősítő covid időszak online platformokra való átállása jelentősen felbolygatta az okoseszközök használatának módját, a használati idő mennyiségét stb., de muszáj lenne visszatalálnunk arra az „egészséges” és valóban előre vivő, progresszív útra, amit ezeknek az okoseszközöknek megfontolt, tudatos és felelősségteljes használata számunkra biztosít, elkerülve azok személyiség károsító, egyén- és közösségromboló hatásait.
