Lantos Csaba: Magyarország már tavaly elérte 2030-as klímapolitikai célját

„Magyarország törvényben megerősített vállalása, hogy az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátását 1990-hez képest legalább 40 százalékkal csökkenti 2030-ra. Az előzetes adatok szerint a hazai ÜHG-kibocsátás tavaly a megelőző esztendőhöz mérten jelentős arányban, 9,5 százalékkal mérséklődött. Az 1990-es bázisévhez viszonyítva ezzel összességében 43 százalékos csökkenésnél tartunk, 2023-ban tehát nemcsak elértük, hanem már túl is teljesítettük 2030-as célkitűzésünket” – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter az Energiaügyi Minisztérium (EM) péntek reggeli közleményében.

A közlemény szerint a HungaroMet Nonprofit Zrt. előzetes adataiból megállapítható, hogy a legnagyobb arányú kibocsátás-csökkenést iparági bontásban az energiaszektor produkálta tavaly 11 százalékkal. A nagyobb erőművek és fűtőerőművek kibocsátása a tudatos fogyasztói magatartásnak és az enyhe téli időjárásnak is betudhatóan ötödével esett vissza.

A zöld átállás lendületes előrehaladását jelzi, hogy míg a fosszilis alapú energiatermelés 18 százalékkal mérséklődött, a naperőművek termelése közel másfélszeresére, 47 százalékkal nőtt.

Hozzátették: a legnagyobb kibocsátók közé tartozó közlekedésben a korábbi évek emelkedő tendenciáját 2023-ban nagymértékű, 7,1 százalékos csökkentésbe sikerült átfordítani. Az ETS uniós kvótakereskedelmi rendszerben nyilvántartott leginkább szennyező létesítmények kibocsátása éves alapon 13,6 százalékkal esett vissza a múlt évben. A végleges kibocsátási adatok 2025 nyarán lesznek majd elérhetők.


Hirdetés

Az Eurostat augusztusi közleménye szerint Magyarország 2024 első negyedévében a tagállamok első harmadába tartozott a kibocsátás-csökkentésben.

Magyarország az idei első három hónapban is úgy tudta mérsékelni az ÜHG-kibocsátását, hogy gazdasági teljesítményét növelte.

Uniós összevetésben Magyarország az európai élvonalba került az egy főre jutó kibocsátás mértékével, amely a 2022-höz képest kimutatható 8 százalékos mérséklődéssel jelenleg 5,6 tonna CO2 egyenértéket tesz ki – hangsúlyozták a közleményben.

Lantos Csaba kiemelte: „az eredmények látványosan igazolják Magyarország elkötelezettségét a klímavédelmi célok teljesítése mellett, fontos előrelépést jelentenek a fenntarthatóság felé vezető úton. A sikerhez érdemben hozzájárultak a kormányzati erőfeszítések egyebek mellett a zöldenergia termelésének és tárolásának ösztönzésében, az energiahatékonyság fokozásában, az ipar és a közlekedés zöldítésében. Az Energiaügyi Minisztérium az eddigi teljesítmény alapján, a teremtett környezet és a jövő nemzedékek életminőségének védelme érdekében klímavállalásunk fokozását javasolja. A felülvizsgált Nemzeti Energia- és Klímatervben a 2030-ra kitűzött 40 százalékos kibocsátás-csökkentési célszám nagyarányú megemelését kezdeményeztük 50 százalékra”.

(MTI)

Címlapkép: Lantos Csaba energiaügyi miniszter a 23. Kereszténydemokrata Esten. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb