Törő András lesz a római Pápai Magyar Egyházi Intézet rektora

A Rómában működő Pápai Magyar Egyházi Intézet rektora lesz Törő András atya, akit legtöbben talán a Megtestesülés Plébánia lelkipásztoraként, valamint a Debreceni Karitatív Testület jelenlegi elnökeként ismernek – számolt be róla a HAON.

Széles Diána bejegyzése szerint a DKT már taggyűlést is tartott, ahol Törő András le is köszönt a testület elnöki posztjáról.

Papp László a kinevezés apropóján azt írta,


Hirdetés

„Debrecen egyházi és kulturális történetének egyik kiemelkedő jelentőségű eseménye előtt állunk”.

Hatalmas elismerés ez személyének, munkásságának, a mögötte álló közösségnek, s – úgy érzem – Debrecen hitéletének, a debreceni szellemiségnek is – tette hozzá a polgármester, aki köszönetet mondott Törő Andrásnak a város közössége érdekében végzett eddigi tevékenységéért, rektori munkájára pedig Isten áldását kérte.

Serédi Jusztinián bíboros előterjesztésének és közreműködésének köszönhetően az illetékes Szemináriumok és Tanulmányi Intézetek Kongregációja XII. Piusz pápa (Eugenio Pacelli, 1939–1958) nevében és tekintélyével alapította meg a Pápai Magyar Egyházi Intézetet, amelyet köznyelvi elnevezéssel ma Pápai Magyar Intézetnek is neveznek. Az intézetben jelenleg nyolc ösztöndíjas pap él, akik különböző pápai egyetemeken vesznek részt posztgraduális képzéseken.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy cikkünk eredetileg „Törő Andrást nevezték ki a római Pápai Magyar Egyházi Intézet élére” címmel került publikálásra, de a hivatalos rektori kinevezésre még nem került sor.

Címlapkép: Facebook.com/Széles Diána

'Fel a tetejéhez' gomb