Együttműködési megállapodást kötött a BVK és az Óbudai Egyetem

Nagyon örülök annak, hogy ismét a budapesti ökoszisztéma egyik prominens szereplőjével írunk alá szerződést. A kiemelkedő fővárosi startupok létrejöttének feltétele a megfelelő budapesti innovációs ökoszisztéma, melynek elemi részei az olyan felsőoktatási intézmények, mint Óbudai Egyetem, az alkalmazott műszaki tudományok területének meghatározó egyeteme. A BVK az ország egyetlen uniós minősítésű üzleti innovációs centrumaként hosszú távú partneri kapcsolatok kialakítására törekszik, célunk, hogy versenyképes, tudáson, innováción alapuló gazdasági élet fejlődjön ki a fővárosban” – ismertette Szalai Piroska.

Az Óbudai Egyetem küldetésének tekinti, hogy a hallgatói számára minél több lehetőséget biztosítson tudásuk és kompetenciáik bővítésére, továbbá tehetségük és kvalitásaik bemutatására. A BVK-val kötött együttműködési megállapodás ezen cél megvalósulását segíti. A hallgatói tehetség kibontakoztatásának legérdekesebb módja a hallgatói versenyek szervezése, a hallgatók ezeket a kihívásokat megbecsülik, össze tudnak fogni, csapatban tudnak dolgozni, és ez az aktivitás, versenyszellem lehet az, ami a startup világában is elengedhetetlen- Prof. Dr. Réger Mihály.

(OS)


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb