Sok a hasonlóság a bolgárok és a magyarok gondolkodásában

Magyarország és Bulgária a legfontosabb kérdésekben egyetért, és Bulgária továbbra is stratégiai szövetségese Magyarországnak az európai kérdésekben – közölte a külügyminiszter.

Mint mondta, mindkét ország szembesült gazdasági, biztonsági és demográfiai kihívásokkal, és ezekre a magyar és a bolgár kormány eredményesnek bizonyuló válaszokat fogalmazott meg. Egyetértenek abban, hogy a migráció nem válasz a gazdasági és demográfiai kihívásokra, ezeket inkább a családok támogatásával kell megoldani – magyarázta.

Szijjártó Péter úgy vélte, Magyarország és Bulgária abban is egyetért, hogy minden állam egyik legfontosabb felelőssége a saját határai megvédése és ezáltal a polgárai biztonságának garantálása. A külső határvédelem prioritás mindkét ország számára, Bulgária komoly határvédelmi infrastruktúrával védi a saját és az EU külső határát, akárcsak Magyarország – közölte. Hozzátette: a kerítés építése mindkét ország esetében sikeres válasz volt a biztonsági kihívásokra.

Azt is mondta, hogy Bulgária nem tagja a schengeni zónának, és bár meg tudta védeni a határát, nem akarják felvenni az övezetbe, miközben vannak olyan schengeni tagállamok, amelyek nem tudták megvédeni a saját határaikat.


Hirdetés

Megjegyezte: a határvédelem tekintetében fennmarad az együttműködés, tavaly 44 magyar rendőr szolgált a bolgár-török határon, és technikai segítséget is adtak Bulgáriának.

A külügyminiszter emlékeztetett: az ENSZ globális migrációs csomagját egyik ország sem szavazta meg, mert az újabb migrációs hullámok veszélyével fenyeget.

Kitért rá: fontos, hogy a magyar cégek erőteljes külföldi beruházásokat hajtsanak végre, és az OTP az egyik legnagyobb szereplő lehet a bolgár piacon, továbbá a Richter is egyre kiterjedtebb tevékenységet folytat az országban. A magyar és bolgár vállalatok együttműködését az Eximbank 165 millió eurós hitelkerettel segíti – fűzte hozzá.

Elmondta: Magyarország és Bulgária a következő hétéves uniós költségvetésről folytatott tárgyalásokat illetően kitart amellett, hogy a kohéziós forrásoknak továbbra is komoly szerepet kell szánni.

Marijana Nikolova fontos partnernek nevezte Magyarországot, és megköszönte a Bulgária schengeni tagságáért folytatott erőfeszítésekhez nyújtott támogatást, továbbá a migrációs hullám megfékezéséhez adott segítséget az EU külső, bolgár-török határán.

A magyar-bolgár kapcsolatokra az intenzív párbeszéd jellemző, és széleskörű az együttműködés kétoldalú és uniós ügyekben is. Magyarország sok jelentős témában ugyanazt az álláspontot képviseli, mint Bulgária, így például a Nyugat-Balkán, a kohéziós és agrárpolitika tekintetében – vélekedett.

A bolgár miniszterelnök-helyettes kitért rá: Magyarország komoly gazdasági partnerük is, az egyik legnagyobb befektető Bulgáriában, és a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat még szorosabbra kellene fűzni.

(Forrás és fotó: MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb