Szijjártó Péter: Célba ért a magyar segítség Afrikába

Célba ért a magyar segítség Afrikába, már pakolják ki a mintegy tízezer tonna gabonát Szudán partjainál – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter a bejegyzésben azt írta: a héten két napot is Afrikában töltöttek, ezért első kézből látták, milyen rendkívüli mértékben érezni az ukrajnai háború hatásait a kontinensen, különösen az élelmezési krízis területén.

Magyarország pontosan ezért csatlakozott a Világélelmezési Program kezdeményezéséhez, és döntött a kormány úgy, hogy tízezer tonna ukrán gabonaszállítmány Afrikába szállítását finanszírozzák összesen 3,5 millió dollár értékben – mutatott rá a tárcavezető. A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, nemcsak beszélünk, hanem cselekszünk és kivesszük a részünk minden jelentős globális élelmezési válság megoldását célzó erőfeszítésből.

Szijjártó Péter szerint saját profitjukat keresve sokan lassították és gáncsolták a folyamatot, nem foglalkozva az afrikaiak szenvedésével, de a szállítmány végre megérkezett. Nem Európába, hanem Afrikába, ahol ténylegesen szükség van az ukrán gabonára – tette hozzá.


Hirdetés

Most tízezer tonnával beljebb vagyunk

– közölte a miniszter, majd ismertette a magyar álláspontot, amely változatlan: olyan országokba kell az ukrán gabonát szállítani, ahol annak helye van, ezért azt ne hozzák Közép-Európába, hanem vigyék az afrikai éhezőknek.

'Fel a tetejéhez' gomb