Ferenc pápa a moszkvai terrortámadás áldozataiért imádkozott virágvasárnap

A gyalázatos és embertelen oroszországi merénylet áldozataiért imádkozott Ferenc pápa a virágvasárnap a római Szent Péter téren bemutatott mise végén, Ukrajnában pedig a humanitárius katasztrófa szélesedése elkerülését szorgalmazta.

Ferenc pápa a misén nem olvasta fel előre megírt beszédét. Homília helyett rövid néma csendet tartott. A mise végén mondta el az eredetileg délben várt rövid köszöntését, melyben békét sürgetett a világ konfliktus dúlta térségeiben.

Imájáról biztosított a Moszkva melletti terrortámadás áldozatai emlékére. Lelki békét és vigaszt kért az áldozatok családjai számára is. A pápa azt mondta, az Úr váltsa meg a szívét mindazoknak, akik ezeket az embertelen cselekményeket kitervelik, megszervezik és végrehajtják.

Az egyházfő közelségét fejezte ki a mártír Ukrajnához is. Hangoztatta, hogy az ország infrastruktúráját érő támadások, melyek miatt nincsen áramellátás, a humanitárius katasztrófahelyzet szélesedéséhez vezethetnek.


Hirdetés

A szabadtéri misét a Szent Péter téren mutatták be: a szertartás a húsvéti hagyomány szerint körmenettel kezdődött. Jézus jeruzsálemi bevonulását idézve papok és világiak pálmaleveket és olajfaágakat tartottak kézben, melyeket a pápa megáldott. Az egyszerű és fonott pálmalevelek Sanremo városából érkeztek, az olajágak, ahogyan a Szent Péter teret és környékét díszítő olajfák is, a közeli Umbria és a távolabbi Puglia tartományból.

Az utóbbi hónapokban többször előfordult, hogy Ferenc pápa gyengélkedése miatt nem olvasta fel személyesen beszédét. Virágvasárnap azonban most először történt meg, és ez alkalommal munkatársa sem olvasta fel helyette a beszédet, ahogyan más esetekben korábban történt.

Ferenc pápa a szertartás végén pápamobillal körbejárta a Szent Péter teret. A Vatikán információi szerint hatvanezren hallgatták szavait, hívők és a húsvétra Rómába érkezett turisták. A tömeget szokás szerint biztonsági kapukon keresztül engedték át.

Az olasz fővárosban tovább erősítették a már eddig is kiemelt biztonsági intézkedéseket, egészen húsvéthétfőig. A belügyminiszter hétfőre hívott össze rendkívüli nemzetbiztonsági egyeztetést a hatósági szervek képviselőivel a moszkvai terrortámadás utáni helyzet elemzésére.

(MTI)

A címlapképen Ferenc pápa virágvasárnapi misét pontifikál a vatikáni Szent Péter téren 2024. március 24-én. 
MTI/EPA/ANSA/Riccardo Antimiani

'Fel a tetejéhez' gomb