Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk

Vasárnap kezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények.

Az ünnep alkalmából Erdő Péter bíboros esztergom-budapesti érsek délelőtt fél 11-kor az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét. A virágvasárnappal kezdődő nagyhét Jézus szenvedésén és kereszthalálán keresztül feltámadásának ünnepére vezet el – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményében.

A virágvasárnapi szentmise a jeruzsálemi bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik. A hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt – írták. A körmenethez szorosan kapcsolódó szertartás a barkaágak megáldása.

Kitértek arra, a virágvasárnapi misén elhangzik Krisztus szenvedéstörténete, a passió. Az egyház ezzel fejezi ki, hogy Jézus dicsőséges bevonulása Jeruzsálembe a kezdete az eseménysornak, amely szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, ezáltal hozva el a megváltást, amely az örök élet reményét táplálja minden hívőben – fogalmaztak.


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb