Egy kórházakat működtető tröszt szerint a transz nők anyateje éppen olyan jó, mint a biológiai nőké
Az University Hospitals Sussex NHS Foundation Trust (klinikai szolgáltatásokat nyújtó intézmény) igazgatója által kiszivárogtatott levél alapján az intézmény szerint a transz nők (biológiai férfiak) gyógyszeres kezeléssel kiváltott anyateje éppen olyan jó, mint amelyet a biológiai anyák termelnek szülést követően.
A kórházakat működtető tröszt volt az első, amely 2021-ben használta a „mellkasi táplálás” és „emberi tej” kifejezéseket és létrehozta az „első klinikai és nyelvi irányelveket, amelyek támogatják a transz és nem bináris szüléseket”.
A levél számos iránymutatást tartalmazott arra vonatkozóan, hogy a transz nők képesek-e anyatejet termelni és leírták, hogy milyen hormont kell szedniük a tejtermelő mirigyek kialakulásához. A kórház tavaly az Egészségügyi Világszervezet (WHO) útmutatásait felhasználva bizonyítékokkal védekezett, miszerint az „emberi tej” jobb a babának, mint a tápszer.
Egy 2022-es tanulmányt is idézett a kiszivárgott levél, amely szerint „nincs megfigyelhető mellékhatás azon csecsemőknél”, akiket „tesztoszteron koncentrációjú” anyatejjel szoptatnak, azonban valójában kevés tudományos kutatás áll rendelkezésre a transznemű nők anyatejes táplálásával kapcsolatban.
A levelet felfedő Lottie Moore, a Policy Exchange (brit konzervatív intézmény) munkatársa a következőt mondta a Telegraph-nak:
„ez a levél kiegyensúlyozatlan és naiv abban az állításban, hogy a férfiak által hormonok hatására termelődő váladék úgy táplálhatja a csecsemőt, ahogyan az anyatej.”
„A gyermek jólétének mindig elsőbbséget kell élveznie az identitáspolitikával és a vitatott hitrendszerekkel szemben, amelyek nem bizonyítékokon alapulnak. Az NHS-nek nem szabad beletörődnie ebbe a hülyeségbe” – nyilatkozta Lottie Moore.
Milli Hill, a nők jogaiért harcoló aktivista a Telegraphnak azt is elmondta:
„a férfiak, bárhogyan azonosítják vagy jellemezzék magukat, nem tudnak szoptatni.”
A kórház szóvivője ellenben továbbra is kitart a levél tényei és az azokat alátámasztó bizonyítékok mellett.
Forrás: standard.co.uk
A címlapkép forrása: Pixabay.com