Ferenc pápa nagyböjt első vasárnapján: A pusztában Krisztus vadállatok közt élt, de angyalok szolgáltak neki

Nagyböjt első vasárnapján az evangéliumi szakasz a pusztában megkísértett Jézust mutatja be nekünk (vö. Mk 1,12-15) – fogalmazott Ferenc pápa, idézve Márk evangéliumából: „Negyven nap maradt a pusztában; közben megkísértette a sátán”. Mi is arra kapunk meghívást a nagyböjtben, hogy „belépjünk a pusztába”, vagyis a csöndbe, a belső világba, hallgatva szívünkre, kapcsolatban az igazsággal – mutatott rá a Szentatya.

Ferenc pápa a vasárnapi evangéliumi szakaszból idézett, amely hozzáteszi, hogy a pusztában Krisztus „vadállatok közt élt, de angyalok szolgáltak neki”. Vadállatokból és angyalokból állt társasága, de jelképes értelemben ez a mi társaságunkra is utal: amikor belépünk a belső pusztaságunkba, találkozhatunk vadállatokkal és angyalokkal – fejtette ki a Szentatya, majd feltette a kérdést: milyen értelemben van szó vadállatokról?

A lelki életben gondolhatunk a rendezetlen szenvedélyekre, amelyek megosztják szívünket, és megkísérlik, hogy birtokukba vegyék. Befolyásolnak, csábítónak tűnnek, de ha nem vigyázunk, fennáll annak a kockázata, hogy ezek a szenvedélyek darabokra tépnek bennünket

– hívta fel a figyelmet, majd megnevezte a léleknek ezeket a „vadállatait”.


Hirdetés

Ide tartoznak a különféle bűnök, a gazdagság utáni féktelen vágy, amely a számítás és az elégedetlenség börtönébe zár be minket, az élvezet hiúsága, amely nyugtalanságra és magányra ítél, azután a hírnév utáni vágy, amely bizonytalanságot nemz, valamint szüksége van szüntelen megerősítésre és arra, hogy mindig főszerepet játsszunk.

– sorolta. Ferenc pápa óvva intett, ne feledjük el ezeket a dolgokat, amelyekkel találkozhatunk önmagunkban: féktelen vágy, hiúság és kapzsiság. Ezek mind olyanok, mint a „vadállatok”, ezért vadállatokként kell megszelídíteni őket és küzdeni ellenük: különben felfalják szabadságunkat – szögezte le, majd hozzátette: nagyböjt segít bennünket, hogy belépjünk a belső pusztába, hogy kijavítsuk mindezeket.

Az angyali lelkek a Szentlélek által javasolt jó gondolatokra és érzésekre hívnak meg. Míg a kísértések szétszakítanak bennünket, az isteni sugallatok összhangban egyesítenek: megnyugtatják a szívet, Krisztus ízét, a „mennyek ízét” árasztják. És ahhoz, hogy megértsük Isten sugallatait, be kell lépnünk a csendbe és imádságba kell merülnünk. És a nagyböjt ennek az ideje.

– hangsúlyozta a Szentatya a pusztában is jelenlévő angyalok kapcsán. A pápa beszédében arra buzdított, tegyük fel magunknak először is azt a kérdést, hogy melyek azok a rendezetlen szenvedélyek, azok a „vadállatok”, amelyek felkavarják szívemet? És azután tegyünk fel egy második kérdést is: ahhoz, hogy Isten hangja szólalhasson a szívemhez és azt jól meg tudjam őrizni, gondolok-e arra, hogy egy kicsit visszavonulok a „pusztába”, megpróbálok-e teret szentelni ennek a nap folyamán? Végül Ferenc pápa a Szűzanyához fohászkodva zárta a vasárnap déli Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédét:

A Boldogságos Szűz Mária, aki megőrizte Isten Igéjét és nem engedte, hogy a gonosz kísértései megérintsék, segítsen bennünket nagyböjti utunkon

Forrás: Vatican News

A címlapképen Ferenc pápa a Szent Pál megtérésének napján a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában tartott vecsernyén Rómában 2024. január 25-én.
MTI/EPA/ANSA/Maurizio Brambatti

'Fel a tetejéhez' gomb