Istenektől az Istenig – Ezt biztos nem tudtad a Himnuszról!
Kölcseynek az istenségtől az Istenig vezető útján több sorsdöntő elágazás is van – hívta fel a figyelmet Keresztesné Várhelyi Ilona. Az irodalomtörténész a debreceni Megtestesülés Plébánián tartott előadást, Kölcsey vallási nézetei címmel.
A Vanitatum vanitas Kölcsey életművének legkülönlegesebb helyzetű műve, amit csak néhány hónappal a Himnusz után fejezett be, 1823 áprilisában. Bizonyos azonban, hogy írását már a Himnuszé előtt megkezdte.
Lehetetlen nem hozni szellemi összefüggésbe a lírai életmű e két csúcsteljesítményét. Nemcsak a két költemény közös ószövetségi alapja, a Prédikátor könyve miatt, hanem megtaláljuk bennük Kölcsey jellemző istenképének összetettségét, amely a Hymnusban egy életszakasz szemléleti lezáródását sejteti, hogy a Vanitatum vanitas-szal eljusson arra pontra, ahol a kiüresítettség állapota felszabadítja a filozófia okoskodása alól a személyes Isten hittel történő megismerésére.
– fogalmazott Keresztesné Várhelyi Ilona.
A hiábavalóságok sorában még a világ történelme is csak „buborék”, hát akkor mennyire illanó „pára” egy kis nemzet zivataros sorsa!
– tette hozzá az irodalomtörénész. Kiemelte, a két költemény korszakhatárnak tekinthető Kölcsey istenképe szempontjából. Az ide vezető szellemi útvonal ellentmondásai jól megfigyelhető lelki válságokat okoztak Kölcsey irodalmi munkásságában, amelyekről ő maga is beszámol – foglalta össze.
Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye