„Mi, a nép, saját kezünkbe vesszük a dolgokat” – Kitálalt a Davosba meghívott konzervatív professzor
A Világgazdasági Fórum egyik meghívottja, Dr. Kevin Roberts az amerikai konzervatív oldal legbefolyásosabb kutatóintézete, a Heritage Foundation elnöke. Az önjelölt „világmérnökök” azonban nem lelkesedtek a konferencia panelbeszélgetésén elhangzott szavaitól.
A TheFederalist szerint „arcul csapta” a jelen lévő eliteket például azzal a mondatával, amely szerint Trumphoz azok fognak csatlakozni, akik le akarják rombolni „a politikai elit és a meg nem választott technokraták befolyását az átlagember felett”.
A napirend, amellyel a (leendő) adminisztráció minden egyes tagjának rendelkeznie kell, az, hogy összeállítson egy listát mindarról, amit valaha is javasoltak a Világgazdasági Fórumon és tiltakozzon mindegyik ellen – tette hozzá.
Davosnak el kell fogadnia a nemzetek, családok és egyének erkölcsi erényeit és természetes jogát, hogy kormányozzák magukat, vagy „Mi, a nép, saját kezünkbe vesszük a dolgokat – írta a „Miért megyek Davosba” című véleménycikkében még a konferencia előtt.
Roberts állításai azon alapulnak, hogy az emberek valóban félnek a Világgazdasági Fórum despotikus politikai javaslataitól. A 2024-es konferencián eddig a globális elit egy új világrend bevezetéséről beszélt, dezinformációt és félretájékoztatást kiáltott, és a gazdálkodást és a halászatot ökocídiumnak nevezte. Pedig a konferencia egyik kimondott célja az is volt, hogy visszaszerezzék az emberek bizalmát. Merthogy az átlagemberek eddig sem bíztak bennük.
Roberts erről a következőket mondta a panelbeszélgetésen:
A politikai elit azt mondja az átlagembereknek, hogy a valóság X, miközben valójában a valóság Y.
A bevándorlást példaként felhozva a „davosiak” azt mondják az embereknek, hogy a nyitott határok és még az illegális bevándorlás is rendben van. A valóságban, ezek megfosztják az embereket az amerikai életmódtól.
Roberts elítélte az elitet, amiért megijesztette az embereket, hogy elhiggyék, hogy az „úgynevezett éghajlatváltozás” egzisztenciális fenyegetést jelent az emberiség számára, és rámutatott, hogy Davos „megoldásai” a feltételezett éghajlati válságra megölik az embereket. „A világon több mint egymilliárd ember emelkedett ki a szegénységből az elmúlt 35 évben a fosszilis tüzelőanyagok miatt” – magyarázta. Az éghajlatváltozással riogatók mégis leállítják az energiatermelést, hogy elégtelen zöld energiával helyettesítsék.
A cikkében pedig ezt írta:
Előbb vagy utóbb a davosi típusú globális elitizmus terheit viselő hétköznapi polgárok, munkások és családok visszakövetelik egyéni jogaikat és nemzeti szuverenitásukat.
A címlapképen Dr. Kevin Roberts, a Heritage Foundation elnöke. Forrás: Youtube