Azbej Tristan: Magyarország és Európa érdeke is a stabil Száhel-öv!

Magyarország és Európa érdeke is a stabil Száhel-öv! – írta Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára szombaton Facebook-oldalán a térségben Máthé László Eduárddal, a szubszaharai térségben megvalósuló magyar összkormányzati tevékenységek külpolitikai összehangolásáért felelős miniszteri biztossal tett kétnapos látogatásáról.

 Azbej Tristan Facebook-oldalán megosztotta a miniszteri biztos Niger fővárosából, Niameyből írt aznapi bejegyzését. Máthé László Eduárd a posztban úgy fogalmazott: „Európa biztonsága a Száhel-övezetben kezdődik”, a bejegyzéshez feltöltött videoüzenetben pedig kijelentette, hogy a párbeszédre Nigerrel szükségünk van. Ugyanis olyan helyzet áll elő a közelmúltban meghozott döntések miatt, amely közvetve Magyarország, és közvetlenül az Európai Unió biztonságát veszélyezteti – fogalmazott.

Ha nem értjük meg, hogy a szomszédaink szomszédjai miként gondolkodnak, az egész szomszédságunk veszélybe fog kerülni, ezért muszáj egy párbeszédet kezdenünk a nigeri kormányzattal

– hangsúlyozta Máthé László Eduárd.


Hirdetés

A címlapképen Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára beszédet mond a Kereszt-tűzben című vándorkiállítás megnyitóján a veszprémi Hangvilla rendezvényközpontban 2022. január 30-án. 
MTI/Vasvári Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb