Keszthely befogadná a Red Bull Air Race-t

A Zalai Hírlap cikkében felidézi: a budapesti Főpolgármesteri Hivatal a napokban közleményben tudatta, hogy a rendezvény körülményeinek elégtelensége miatt a főváros nem tudja az engedélyeket kiadni a júliusra tervezett eseményre. A főpolgármester alternatívaként javasolta a szervezőknek a Duna-kanyar vagy valamelyik nagyobb magyarországi tó környéket.   

Keszthely alpolgármestere ezek után közösségi oldalán tette közzé, hogy levélben fordult a repülős világbajnoki versenyt szervező Hungaroring Sport Zrt. vezetéséhez, javasolva, hogy lehetséges helyszínként vizsgálják meg a Balaton nyugati medencéjét is.

Az alpolgármester a Zalai Hírlapnak elmondta: telefonon egyeztetett a versenyt szervező cég elnök-vezérigazgatójával, akivel abban egyeztek meg, hogy megvizsgálják a lehetséges helyszíneket. Hozzátette: szakmai döntés után hatástanulmányokat is kell végezni, ezután lehet csak a részletekről beszélni.

(MTI)


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb