Nehéz az út az olimpiai selejtezőig, de nem lehetetlen

A magyar női kézilabda-válogatott a második helyen jutott tovább a csoportjából a dán-svéd-norvég rendezésű világbajnokságon, a cél továbbra is az olimpiai selejtező, ehhez pedig több út is vezethet.

A magyar csapat felemás felkészüléssel érkezett meg a világbajnokságra, ugyanis a barátságos mérkőzéseink nem úgy sikerültek, ahogyan szerettük volna, kikaptunk Németországtól és Hollandiától is, bár a hollandokat a második meccsen már egy magasabb színvonalú játékkal meg tudtuk verni.

Az is jól jött a mieinknek, hogy nem rögtön egy kemény összecsapással kellett kezdenünk a vb-t, hanem volt időnk belerázódni a tornába, az első találkozónk egy edzőmeccsnek is elment Paraguay ellen, amit végül 35-12-re nyertünk meg.

A második fordulóban sem kellett megizzadnia a mieinknek, Kamerun sem tartozik a kézilabdázás elitjébe, de a mérkőzés tökéletes volt arra, hogy több formációt is kipróbáljunk és kísérletezzünk, aminek a későbbiekben lehet még előnye. A magyar együttes végül az afrikai gárdát is nagy különbséggel, 39-20-ra győzte le.


Hirdetés
A nehéz falat azonban csak a zárókörben jött Montenegró személyében, hiszen itt már a csoportelsőség volt a tét, de leginkább az, hogy ki visz magával négy pontot a középdöntőbe, ami nagy előnyt jelent a többiekhez képest.

Kiválóan kezdtük az összecsapást, az első félidőben főleg a mi játékunk érvényesült, aminek köszönhetően háromgólos előnnyel mehettünk el a szünetre. A második játékrészre azonban egy teljesen más magyar csapat jött ki az öltözőből, semmi sem akart összejönni a mieinknek.

Volt egy 13 perces periódus, amikor egyszer sem tudtuk bevenni az ellenfél kapuját, ezt pedig keményen megbüntették a montenegróiak, a végén pedig nem volt kérdés, hogy ki fog diadalmaskodni.

Montenegró így továbbra is a mumusa marad a magyar válogatottnak, ugyanis ez volt a harmadik alkalom, hogy összecsaptunk velük a világbajnokságokon, de még egyszer sem sikerült őket legyőznünk, legközelebb 2019-ben jártunk hozzá, de a végére akkor is elfáradtunk és 25-24-re kikaptunk.

Ezzel nehéz helyzetbe sodorta magát a magyar együttes, a középdöntőben ugyanis az első két hely valamelyikét kell megszereznünk ahhoz, hogy bekerüljünk a legjobb nyolcba és ezzel ott legyünk az olimpiai selejtezőtornán.

Ehhez valószínűleg mind a három hátralévő mérkőzésünket meg kell nyernünk, csak így tudjuk megelőzni az előttünk álló riválisainkat, előfordulhat azonban, hogy két győzelemmel is sikerül az első két helyen végeznünk, ehhez a svédeknek vagy a montenegróiaknak legalább két meccset el kell veszíteniük.

Könnyű dolgunk még a harmadik helyen továbbjutó Szenegál ellen sem lehet, az afrikaiak ugyanis döntetlent játszottak a horvátokkal, és a svédekkel is tartották a lépést 50 percig. Az eddigi egyetlen ellenük aratott győzelmünkből azonban erőt meríthetünk, 2019-ben tíz góllal sikerült őket megvernünk.

A második középdöntős mérkőzésünket a társházigazda svédek ellen vívjuk majd, akiktől a tavalyi Európa-bajnokságon kikaptunk, de tudjuk, hogyan kell legyőzni őket, hiszen a tokiói olimpián ez már sikerült nekünk. Az utolsó fordulóban pedig jöhet Horvátország, akikkel mindig szoros csatákba bonyolódunk, remélhetőleg most mi hagyjuk el majd győztesen a pályát.

Ha a csoport harmadik helyét szerezzük meg, akkor sem biztos, hogy minden veszve van a számunkra, ugyanis még végezhetnek a 2-7. helyen olyan országok is, akik már korábban megszerezték az olimpia kvótát.

A házigazda franciáknak már nem kell aggódniuk, ahogyan az Európa-bajnok norvégoknak, a Pán-Amerikai Játékok-győztes braziloknak, az ázsiai olimpiai selejtezőgyőztes Dél-Koreának és az Afrika-bajnok Angolának sem.

Ha ezek a csapatok bekerülnek a legjobb nyolcba akkor akár a 9-10. helyig is kitolódhat a selejtezős helyek köre. Egyelőre azonban felesleges számolgatunk, az előttünk álló mérkőzésekre kell koncentrálnunk, először csütörtökön Szenegál ellen kell kihoznunk magunkból a 100 százalékot.

A címlapképen Debreczeni-Klivinyi Kinga és a kameruni Laeticia Brenda-Sherryl Attisso az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság csoportkörének második fordulójában játszott Magyarország – Kamerun mérkőzésen a svédországi Helsingborgban 2023. december 2-án.
MTI/Illyés Tibor

'Fel a tetejéhez' gomb