Legális lesz a marihuána és az abortuszhoz való jog Ohióban
Ohióban kedden népszavazást tartottak, amelynek eredményeként az abortuszhoz való jog bekerülhet az amerikai állam alkotmányába. A szavazók ezzel együtt döntöttek a marihuána legalizálásáról is.
Szoros küzdelem után megszületett a népszavazás eredménye Ohióban, amely már hosszú ideje lázban tartotta az országot és a sajtót: a szavazók többsége (56 százalék) amellett tette le a voksát, hogy az abortuszhoz való jog kerüljön bele az állam alkotmányába, így akár a szülésig kérhető lesz a terhességmegszakítás. A válaszadók másik témával kapcsolatban is döntöttek: legális lesz a nem orvosi felhasználású kannabisz birtoklása is az amerikai államban.
Életvédők szerint a két téma együttes napirendre tűzése növelte a liberális szavazók számát, így aztán könnyebben ment át a terhességmegszakítást legalizáló döntés is. A népszavazás kapcsán arról is cikkeztek, hogy az életvédő, illetve az abortuszpárti oldal között egyenlőtlen volt a küzdelem a médiában, és a politikai hirdetésre felhasználható (adományokból befolyt) összeg tekintetében is.
A televízió és az internet egyértelműen az abortuszpárti oldal javára volt elfogult: rengeteg reklám és felhívás jutott így el a liberális szavazótáborhoz, amely így nagyobb számban lett mozgósítva Ohióban.
Az Associated Press (AP) múlt csütörtökön arról is beszámolt ennek kapcsán, hogy a szeptember eleje óta folytatott kampányban az abortuszpárti „igen” oldal csaknem háromszor több pénzt gyűjtött össze, mint az életpárti „nem” oldal (akkor még 29 millió dollárt, szemben a másik oldalon befolyt kevesebb mint 10 millió dollárral).
A Lifenews.com összegzéséből kiderül, hogy az abortuszpárti oldal pénzének nagy része az államon kívülről, sőt külföldről jött, míg a jelentősebb életpárti adományok mind Ohióból érkeztek.
Forrás: Lifenews.com
Kiemelt kép forrása: Pixabay