Novák Katalin: A két Nobel-díj nagy dicsőség Magyarországnak

A két Nobel-díj nagy dicsőség Magyarországnak, ünnepeljük együtt, hogy két rendkívüli magyar ember ilyen komoly elismerést szerzett az egész nemzet legnagyobb örömére és büszkeségére – hangsúlyozta a köztársasági elnök a feol.hu-nak adott Fejér vármegyei látogatását értékelő hétfői interjújában.

Novák Katalin szerint óriási büszkeség egy Nobel-díjas is, de hogy nekünk egyidőben rögtön kettő jutott, az meg egyenesen csoda számba megy. Úgy vélte, a Fejér vármegyében élők különösen büszkék lehetnek, mert Krausz Ferenc személyében Nobel-díjast adtak a nemzetnek.

Az államfő rámutatott, hogy Karikó Katalin és Krausz Ferenc magyar emberek, magyar észjárással, a magyar oktatásból indulva jutottak a világ tetejére a Nobel-díjig, ráadásul kutatási eredményeikkel milliók életét menthetik meg. Megemlítette, hogy vármegye-látogatása során találkozott Krausz Ferenc szüleivel, a nem értelmiségi, szorgalmas, becsületes szülők szemébe nézve köszönetet mondhatott minden magyar nevében, majd ellátogatott egykori iskolájába, ahonnan a Nobel-díj felé vezető útja indult. Novák Katalin kiemelte: a két tudós sikere újabb bizonyítéka annak, hogy Magyarországon nagyszerű tanárok dolgoztak a múltban, és ez ma is így van.

A tanárok megbecsülésének feltételeit meg kell teremtenünk, mind erkölcsi, mind anyagi értelemben, ez nem is kérdés; ebben nem állunk jól


Hirdetés

– fogalmazott, hozzátéve: a Nobel-díjasok példája azt is jól mutatja, hogy a magyar oktatás olyan szilárd alapot ad, amely felkészíti a diákokat arra, hogy a legnagyobb versenyben, a világ bármely pontján megállják a helyüket.
A köztársasági elnök a családbarát Magyarországgal kapcsolatban kifejtette: az Isten-Haza-Család hármasának mindegyik elemét sok támadás éri, pedig utóbbi a legszűkebb és legtermészetesebb közösség, biztonságunk záloga. Elnökként kiemelt feladatának tartja a családok képviseletét, a magyar állam célja pedig abban segíteni, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek, annak minél kevesebb anyagi akadálya legyen.

Novák Katalin közölte: nőként, anyaként azt is különösen fontosnak tartja, hogy a nőknek valódi döntési szabadságuk legyen és ne kelljen lemondaniuk a családról a karrier miatt, sem fordítva, tehát lehessen a családot és karriert egyszerre választani. Az államfő megjegyezte, hogy a családok megerősítése nemcsak magyar feladat, de tény, hogy Magyarországra úgy tekintenek külföldről is, mint egy olyan országra, amelytől a demográfiai kérdésekben csak tanulni lehet. Ezt bizonyította a Budapesti Demográfiai Csúcstalálkozó is, amelyre a világ minden részéről érkeztek előadók, érdeklődők.

Örömének adott hangot amiatt, hogy nemzetközi szinten is egyre több tagja van a családbarát szövetségnek. Egyre többen ismerik fel, ha nem tesznek valamit a demográfiai tél leküzdésére, akkor az, amit nyugati civilizációnak ismerünk, abban a formájában, ahogy ismerjük, teljesen eltűnhet.

Novák Katalin emlékeztetett rá, Székesfehérváron jelentette be, hogy Demográfiai Kerekasztalt hoz létre, amelynek éppen az a célja, hogy megértsék a demográfiai válság okait és együtt gondolkodjanak azon, mit kell tenniük annak érdekében, hogy többen döntsenek a gyermekvállalás mellett.

Tenni kell a demográfiai jégkorszak megelőzéséért, kell legyen következő generáció, amelynek örökül hagyjuk a Földet és ezt az országot

– fűzte hozzá. Az államfő beiktatásakor tett ígéretet arra, hogy elnöksége öt éve alatt bejárja Magyarország összes vármegyéjét, Fejér sorban a hatodik volt.

A vármegyei látogatáskor az is a célom, hogy a képzeletbeli reflektort oda irányítsam, ahol, és amiről kevesebb szó esik

– mondta el az interjúban a köztársasági elnök.

A címlapképen Novák Katalin köztársasági elnök a Milos Zeman leköszönő cseh államfővel megbeszélésük után tartott sajtótájékoztatón a prágai elnöki palotában 2023. március 3-án.  
MTI/Bruzák Noémi

'Fel a tetejéhez' gomb