Katolikus Társadalmi Napok Veszprémben
Katolikus Társadalmi Napokat, azaz KATTÁRS rendezvénysorozatot tartanak Veszprém városában 2023. szeptember 28 és október 1. között. Az esemény jelmondata a következőképpen hangzik: „Erősek a reményben!”
Szentségimádás, óránként projektbemutató rövidfilm, folyamatos WIP túrák, Meghallgat-Lak-sarok, városnéző vonat, szabadulószoba, fotózkodás, gyerekprogramok, Köznap-Sziget, Gizella Mise-és Fanfár-Sziget, Kottatár-Sziget.
Ilyen és ehhez hasonló programok várják az idelátogatókat.
A tematizált beszélgetések, előadássorozatok középpontjában a fiatalok, fiatal generációk kérdései állnak.
Ezáltal olyan kulcsfontosságú témák kapnak majd hangsúlyt, mint a tehetség, tehetséggondozás, házasság, szenvedélybetegség, függőségek, zarándokutak jelentősége, fiatalok szerepe a gazdaságban, család és sok egyéb más. Fontos megjegyezni, hogy a KATTÁRS minden programja helyszíntől függetlenül bárki számára szabadon és díjmentesen látogatható! (Néhány program előzetes regisztrációhoz kötött.)
Szeptember 29-én 20 órakor a Gável András és Gável Gellért által alapított Eucharist zenekar dicsőítő koncertet ad a Szentháromság téren. A legnagyobb, regisztrációhoz között program pedig a szeptember 30-i, szombat esti István, a király koncert lesz.