Szijjártó Péter: Rövidesen megérkeznek Líbiába a magyar mentőcsapatok

Rövidesen megérkeznek Líbiába a magyar mentőcsapatok, hogy megkezdjék a kutató-életmentő expedíciót Derna kikötővárosában, ahol a soha nem látott vihar áttörte a tengert elválasztó gátakat és a beáramló víztömeg egész kerületeket sodort el – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter péntek reggel a Facebookon.

Szijjártó Péter a bejegyzésben úgy fogalmazott, hogy a tragédia óta folyamatos kapcsolatban állnak a líbiai hatóságokkal és a Külgazdasági és Külügyminisztérium 14 millió forintos keretösszeget biztosított annak érdekében, hogy 37 fővel és 3 kutyával meginduljanak a magyar mentőcsapatok a katasztrófa helyszínére.

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, a Budapest Mentőszervezet és az Inter Rescue Mentőcsoport tagjai Törökországon keresztül jutnak el Líbiába, így az illetékes török hatóságok és a magyar nagykövetség diplomatái együtt dolgoznak azon, hogy a magyarok minél előbb megkezdhessék az életmentést Derna városában – írta a miniszter.


Hirdetés

Tízezer fölött a halálos áldozatok száma

Több mint 11 ezren biztosan meghaltak, több mint tízezer ember sorsáról pedig semmit nem tudni a Líbia keleti részén fekvő Dernában, amelyet hétfőn árasztott el a víz, miután két gát is átszakadt a heves esőzések miatt – közölték szerdán a helyi hatóságok.

A Földközi-tenger partján fekvő várost kiürítik, és csak a mentőegységek léphetnek be Dernába, hogy áldozatok és túlélők után kutassanak – közölte Szalám el-Fergáni, a helyi mentőszolgálat főigazgatója. A politikailag kettészakadt ország keleti részén tevékenykedő, nemzetközileg el nem ismert kormány egészségügyi minisztere, Otmán Abdul-Dzsalíl arról számolt be, hogy a halottakat tömegsírokba temetik Derna peremén és a környező településeken.

A líbiai vörösfélhold tájékoztatása szerint a halálos áldozatok száma 11 300, 10 100 ember pedig eltűnt. A Daniel mediterrán vihar további mintegy 170 embert is megölt Líbia más részein.

'Fel a tetejéhez' gomb