A radarcsillagászat születése
Bay Zoltán 1900-ban született. Debreceni református gimnáziumi éveiben a csillagászat és a zene bűvöletében élt, gyermeki kíváncsisággal fordult az égbolt csodái felé; emellett kiválóan zongorázott, Haydn, Mozart, Beethoven zenéje tette varázslatossá korai éveit. 
Emléktáblájára is felvésték e tőle származó korabeli gyermeki kérdését: „A Holdat ott láttam elsétálni a torony mögött, s azt kérdeztem a felnőttektől, ha felmásznék a toronyra, meg tudnám-e a tapogatni a Holdat?”
Bár később nem lett zongorista, a Washington D. C. melletti Chevy Chase-i házában élete végéig szívesen játszott a pianínóján. Úgy vallott erről a későbbiekben, hogy zenei ismeretei, jártassága nagyban segítették a sikeres kísérleti fizikusi pályáján. Az elektronsokszorozó tökéletesítése, a rádiócsillagászat elindítása, az új méterszabvány kidolgozása, az energia- és impulzusmegmaradás atomi méretű bizonyítása, mind-mind kapcsolódik az ő muzsikus énjéhez.
Kovács László a Természet világában úgy emlékezik meg pályatársáról, hogy „Haydn komolysága, Mozart játékossága és Beethoven nemes egyszerűsége közül talán a klasszikus korszakot lezáró mester hatott rá legjobban: ha van igazi mondanivaló, ha van mély tartalom, akkor bátran lehet azt egészen egyszerű eszközökkel megjeleníteni. Mély elméleti megfontolások és sok-sok alapozó kísérlet után egészen egyszerű eszközök és módszerek alkalmazása – ez jellemzi Bay Zoltán valamennyi világraszóló kísérleti eredményét.”
Állítólag az sem tudománytörténeti nonszensz, hogy Beethoven Holdfény-szonátájának makacsul ismétlődő első bé hangja adhatta az ötletet ahhoz, hogy a Holdról visszaérkező gyenge radarjeleket összegezni kell, és akkor ezer azonos, hasznos jel együttesen már a véletlenszerűen eloszló zaj szintje fölé tud emelkedni. Amikor ez sikeresen megtörtént, az a nap, 1946. február 6. bevonult a radarcsillagászat történetébe. Európában először ezen a napon sikerült a megismétlődő hasznos jeleket vízbontó készülék alkalmazásával kimutathatóan összegyűjteni. Az Egyesült Izzó újpesti gyárában történt ez az összegezés. 
Az amerikai kutatócsoport egy hónappal előbb észlelte egyetlen radarjel visszaérkezését a Holdról. Ez nem csökkenti Bay és társai érdemeit, elvégre ők a háborús időkben, az amerikaiakénál nehezebb körülmények között végezték el a kísérleteiket, s szűkösebb anyagi keret állt rendelkezésükre. A radarcsillagászat történetírói Bayt e tudományág „szülőatyjának ” tartják és nevezik, tudósi zsenialitása a jelösszegezés és -tárolás módszerét adta a kezünkbe, azt a módszert, amelyet a mai napig is alkalmaznak.
Bay Zoltán kísérleteiben kimentette az értékes jeleket a „zaj tengeréből”, és élete kockáztatásával megmentette zsidó munkatársait a biztos haláltól. A születési centenáriumán vehette át Bay Zoltánné a zsidó kollégák megmentéséért kapott posztumusz Yad Vashem kitüntetést, és Jeruzsálemben is ott áll a neve az Igazak Falán, mert valóban: Bay Zoltán EGY IGAZ EMBER volt.
A háború utáni kommunista rendszer azonban nem így ítélte meg őt, az 1949-ben még álló antennakolosszust hamarosan eltüntették a kutató tetejéről. 
Bay még megszervezhette a termelés újraindítását, és nem sokkal később újraindult az izzólámpagyártás, sőt exportra is termeltek. Épp ez vált vele kapcsolatban „gyanússá”. Közelgett a fordulat éve, államosítani kellett a gyárakat, még akkor is, ha a „szövetséges” amerikaiak tőkeérdekeltsége van bennük. Be kellett bizonyítani, hogy a nagyvállalatoknál szabotálják a termelést, hogy aláássák a magyar népgazdaságot.
Bay Zoltán ekkor megismerkedett az éjszaka érkező nagy fekete autóval, az ÁVO kihallgatási módszereivel, miközben Rajk László megüzente neki: ha belép a pártba, ő lesz a Magyar Tudományos Tanács vezetője. Ekkor jött kapóra neki a Bécsi Egyetemről érkező meghívás, hogy tartson előadásokat, amiket elvállalt. Felesége és lánya később az amerikai nagykövetség közreműködésével kerültek Ausztriába, és végül Salzburgban találkoztak. Élete hátralévő részét az Egyesült Államokban töltötte. 
Legközelebb csak 1973-ban jöhetett haza ismét, amikor meglátogatta régi munkahelyét, egyetemét. Visszakapta tisztségeit, előadásokat tartott a Hold-kísérletekről és az Egyesült Államokban végzett tudományos munkájáról. 
1992-ben halt meg, hamvai szülőfalujában, a gyulavári temetőben nyugszanak.
Bay Zoltán egyik koincidenciába kapcsolt, kettős elektronsokszorozója a Smithsonion Institution Amerika Történeti Múzeumának Washington D. C. melletti raktárában pihen. A Holdradar-kísérlet vízbontó készülékét Budapesten a Műszaki Múzeum raktárában őrzik. E becses műszaki emlékeket időnként kiállítják.
További életrajzi részletek itt találhatóak meg.
***
A nagyszerű tudós kapcsán a magyar hazafiról mindennél többet mond el Az élet erősebb című kötetének azon része, amiben leírja, miképp látta a magyarországi kommunista rendszert, s abban a magyarság sorsát: 
„Mégis elmondom, mert félek, hogy az ő hátuk mögött is megjelenik a Nagy Kaszás. Az akkori dunai vidám tömeg példája óvatosságra kötelez.
Magyarország azóta hadszíntér volt, kifosztották, lerombolták, újjáépült, ma pedig rendőrállam a Szovjetunió mintájára.
Totálisabb állam, mint annak idején Hitleré volt, az emberek arca még egyformábban azt mondja: „kötelesek vagyunk harcolni a világforradalomért”. Ebben a nagy tömegek által egyáltalában nem értett és nem óhajtott célban oldódik fel az egyéni élet. Moszkva néhány magyarországi bábja mondja meg, hogy az embereknek milyen legyen az egyéni ízlése, mik legyenek az élettörekvései, mik legyenek a vágyai, mik legyenek az érzelmei, sőt sok esetben a legprimitívebb érzékelései. Például Moszkva dönti el, hogy a fehéret fehérnek kell-é érzékelni, avagy feketének?
Az amerikaiak valószínűleg mosolyognak rajtam, s biztosak abban, hogy az ő demokratikus életformájuk immunissá teszi őket a veszéllyel szemben. De a válaszom ez: Magyarországon a kommunizmus sohasem kapott szavazattöbbséget (ellenkezőleg, kicsiny kisebbség volt), mégis kommunista kormánya van.
Ugyanez áll a többi kommunista államra, így magára a Szovjetunióra is.
Ha a kommunizmus többség volna, elfogadnám, bármilyen nehezemre esnék. Azt mondanám, nem nekem való életforma, de az én bajom, hogy másformának születtem, mint a többi ember.
De hogy az ország, az emberi társadalom nyolcvan-kilencven százaléka szenvedjen a tíz-húsz százalék miatt, azt nem fogadom el.
Van még egy okom, ami miatt a történetemet elmondom az amerikaiaknak: az, hogy nem vagyok pesszimista. Éppen az utóbbi évtized érlelte meg bennem a tudatot, hogy az élet erősebb.
A nácizmus is, a kommunizmus is az élet ellen száll harcba, mert tagadja az élet két alapelemét: a szabadságot, mely nélkül nem érdemes élni, s az erkölcsöt, mely nélkül nem lehet élni. Az élet már kiküszöbölte a nácizmust, ki fogja küszöbölni a merev ideológiára épített kommunizmust is, mert az élet erősebb.
De míg ez meglesz, sok szenvedés vár még az emberekre.” 
A megemlékezésünk jórészt Kovács László Bay Zoltán, a kísérleti fizika varázslatos mestere című írása nyomán készült.
***
Az ő nyomdokain halad tovább ma is a tudomány és hétköznapi technika, ezt mutatja be e két alábbi felvétel is: 
