Vádat emeltek az újbudai rendőrgyilkos ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszéken az ellen a férfi ellen, aki január 12-én kioltotta egy rendőr életét, kettőt pedig késsel megsebesített a Főváros XI. kerületében – jelentette be a KNyF főügyésze szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Fürcht Pál közölte: az ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a férfi ellen, egyben – a vádlott kóros elmeállapotára tekintettel – indítványozta kényszergyógykezelésének elrendelését.

A férfi a rendőri intézkedés során egy 17 centiméter pengehosszúságú tőrrel mellkason szúrta Baumann Pétert, aki ennek következtében hősi halált halt. Egy másik rendőrt a vállán, harmadik társukat pedig a combján szúrta meg a tettes.

Halálra késeltek egy rendőrt Budapesten – Cikkünk frissül


Hirdetés

A meggyilkolt rendőr hozzátartozói felé Orbán Viktor miniszterelnök is kifejezte együttérzését egy januári rádióinterjújában. A kormányfő azt mondta: az esetből is látszik, hogy a rendőri munka veszélyes, de mivel igen ritka a tegnap esti, rendőrgyilkossággal végződő, újbudai eset, a rendfenntartók jól végzik a munkájukat.

Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki a néhai Baumann Péter rendőr főtörzsőrmestert – tudatta a Belügyminisztérium. A két megsérült rendőrt a belügyminiszter elismerésben részesítették.

Hősi halottá nyilvánítanák az Újbudán megölt rendőrt

(MTI)

A címlapkép forrása: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb