Moszkva nem újítja meg az orosz-ukrán fekete-tengeri gabonaegyezményt

Oroszország nem újítja meg a hétfő éjfélkor lejáró a fekete-tengeri orosz-ukrán gabonaegyezményt – közölte a Kreml, mindazonáltal arról biztosítva az érintetteket, hogy Moszkva kész „azonnal” visszatérni az egyezményhez, ha teljesülnek annak feltételei.

„A fekete-tengeri megállapodás ma de facto véget ért” – mondta újságíróknak Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Hozzátette: „Amint a (megállapodások) Oroszországra vonatkozó része teljesül, Oroszország azonnal visszatér a megállapodáshoz”.

A 2022 júliusában Isztambulban aláírt és már kétszer megújított megállapodás lehetővé tette Ukrajna számára, hogy gabonáját az orosz blokád ellenére a Fekete-tengeren keresztül exportálja. Az elmúlt évben közel 33 millió tonna gabona hagyta el az ukrán kikötőket.

Moszkva hetek óta azzal fenyegetőzött, hogy nem újítja meg a megállapodást, és arra panaszkodott, hogy akadályokba ütközik a saját élelmiszer- és műtrágyaszállítása, amely szintén a megállapodás része. Egyben azt állította, hogy nem valósul meg az egyezmény kimondott célja, amely lehetővé teszi a gabonafélék szállítását a nélkülöző országokba.


Hirdetés

Törökországot, Ukrajnát és az ENSZ-t értesítették a Kreml döntéséről – közölte Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.

Peszkov nyilatkozata néhány órával azután hangzott el, hogy ukrán haditengerészeti dróntámadás érte az Oroszországot az általa elcsatolt Krím félszigettel összekötő kulcsfontosságú hidat. A támadásban két civil meghalt, egy gyermek megsebesült.

Peszkov ugyanakkor azt állította, hogy a megállapodás meg nem hosszabbításáról szóló döntés és a Krími hidat ért támadás „nem függ össze”, és „már a támadás előtt is ez volt Vlagyimir Putyin (orosz) elnök álláspontja”.

(MTI)

A címlapképen a Marshall-szigetek zászlaja alatt hajózó, ukrán kukoricával megrakott Star Helena teherhajó, miután elindult az odesszai kikötőből 2022. augusztus 7-én. Forrás: MTI/AP/Nina Lyashonok

'Fel a tetejéhez' gomb