A Nemzetközi Beruházási Bank magyar vezetője is felkerült az amerikaiak szankciós listájára

Több mint ötven személyre vet ki szankciót az Egyesült Államok, hogy megnehezítse az oroszok hozzáférését a háború folytatásához szükséges javakhoz; ennek részeként a Nemzetközi Beruházási Bank és annak három fő tisztviselője, köztük két orosz és egy magyar állampolgár, Laszlóczki Imre ellen – jelentette be Pressman a Mandiner tudósítása alapján.

A nagykövet az eseményen emlékeztetett hogy az USA már 2019-ben kérte Magyarországot és a NATO többi tagját, hogy vigyázzanak Oroszországgal, és elmondása szerint hiába jelezték többször aggodalmukat a kormány felé, miután a bank székhelye Budapestre került, Magyarország ezen aggodalmakat elutasította. Majd kijelentette: Magyarország áttételesen táplálja az orosz hadigépezetet.

Az újságírók kérdéseire válaszolva azért kiemelte az őszinteséget a magyar kormánnyal folytatott munka és az amerikai aggodalmak kapcsán, de felidézte, hogy már az elődje is jelezte az oroszokkal kapcsolatos aggodalmait: „Magyarország vendégül látja a nemzetközi beruházási bankot, a dolgozók diplomataútlevéllel rendelkeznek, ezeket a kérdéseket kezelni kell”.

Hozzátette, hogy „fontos számunkra a különböző beállítottságú magyarokkal folytatott párbeszéd még azokkal is akikkel nem értünk egyet”.


Hirdetés

Laszlóczki Imre korábban azeri magyar nagykövetként is szolgált.

Forrás: Mandiner 

A címlapképen David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok új budapesti nagykövete látható az érkezése után tartott sajtótájékoztatón a Liszt Ferenc-repülőtéren 2022. szeptember 2-án. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb