Üzenetet küld a világűrbe a pápa
A Vatikán a világűrbe készül eljuttatni egy digitális minikönyvet, amely Ferenc pápának 2020-ban, a koronavírus-világjárvány tombolása idején elhangzott, reményre buzdító üzenetét tartalmazza – közölte római sajtótájékoztatóján az Apostoli Szentszék.
A „nanokönyvet” a SpaceX amerikai vállalat Falcon 9 hordozórakétája helyezi majd Föld körüli pályára 525 kilométer magasan. A rakéta június 10-én indul a kaliforniai Vandenberg légitámaszpontról – jelentette be a Vatikán.
Az alig 2 milliméteres, mikrovéséssel készült elektronikai eszközt egy napelemekkel ellátott, mintegy harminc centiméteres négyszögletes műhold (CubeSat) belsejében helyezik el, amelyet a torinói műszaki egyetem diákjai építettek.
A mikrokönyv a Ferenc pápa által 2020. március 27-én, a Covid-19-világjárvány tombolása idején elmondott beszédét tartalmazza. Ezen a napon a katolikus egyházfő – egyedül a kihalt és eső áztatta Szent Péter téren – felszólította a „riadt és elveszett” világot, hogy vizsgálja felül a prioritásait.
A Spei Satelles (a remény műholdja) elnevezésű programot a Vatikán, az Olasz Űrügynökség és több olasz intézet közösen valósítja meg.
Az együttműködés célja, hogy eljuttassák a remény szavait „a földi határokon túlra” – magyarázta Giorgio Saccoccia, az Olasz Űrügynökség elnöke.
A pápa 2017 októberében videóösszeköttetés segítségével beszélt élőben a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén tartózkodó űrhajósokkal, amit már korábban elődje, XVI. Benedek pápa is megtett.
(MTI)
A címlapképen Ferenc pápa érkezik, hogy elmondja az Urbi et Orbi (a városnak és a világnak) szóló áldását az üres vatikáni Szent Péter téren 2020. március 27-én. A római katolikus egyházfő lakóhelyeként ismert Szent Márta-házat fertőtlenítették és tovább szigorították az óvintézkedéseket Vatikánváros egész területén, miután Ferenc pápa egyik közeli munkatársának pozitív lett a koronavírus-tesztje. Forrás: MTI/EPA/ANSA/Reuters/Yara Nardi