Reakciók az efebofil „tanárra”: a baloldalon csendben hallgatnak 

A múlt hét folyamán robbant a hír, hogy Bite Zsolt, a Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola LMBTQ-aktivista pedagógiai asszisztense elismerte egy videóban, hogy homoszexuális viszonyt folytat egy 15 éves fiúval. Kocsis Máté szerint „ameddig csak egyetlen pedofil is keresi a kiskapukat, addig dolgunk van”. Az ellenzéki oldalon viszont nem volt nagy visszhangja az ügynek. 

Ahogy arról mi is beszámoltunk, az intézmény 39 éves pedagógusa egyenesen eldicsekedett fiatal szeretőjével, majd kifejtette ennek legitim és morális körülményeit.

Véleménye szerint a kiskorú fiúval folytatott homoszexuális viszonya ugyanis nem minősíthető pedofíliának, mert – más országokkal ellentétben – a hazai törvény szerint a beleegyezési korhatár 14 év.

Egy fővárosi iskola LMBTQ-aktivista tanára 15 éves gyerekkel folytat homoszexuális viszonyt


Hirdetés

Elmondása szerint ő „efebofil”, vagyis „ifjúszerető”. Ez azt a szexuális magatartást jelenti, mikor valaki tartósan és erősen 15-19 évesekhez vonzódik, ő maga azonban jóval idősebb ezeknél. A közösségi oldala alapján a tanártüntetések rendszeres résztvevője, Bite Zsolt azt is kifejtette, hogy az ő értékrendjébe ez teljes mértékben belefér, így akinek ez nem tetszik, azt feljelenti rágalmazásért.

Az ügyre több politikus is reagált, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán azt írta, hogy „a brüsszeli birodalmi központ eljárás alá vont minket a pedofilellenes törvénycsomagunk miatt. Eközben itthon egy tanár furcsa magyarázattal kísérve vallja be, hogy kiskorúakra hajt, és ezt senki ne merészelje számon kérni rajta, mert őt a TASZ, a Helsinki Bizottság és a PDSZ védi, így hát perelni fog.

A gyermekvédelmi törvényünket megtámadták és megsértették, a harc folytatódik tehát.

Két gyermek apjaként és a törvény egyik szerzőjeként kijelenthetem: ameddig akár csak egyetlen pedofil is keresi a jogi kiskapukat, vagy ha a hárommillió-hatszázezer magyar népszavazáson kinyilvánított akaratával szemben meg akarják semmisíteni a törvényünket, addig dolgunk van. Küzdeni fogunk a gyermekeink védelméért.” 

Az Amnesty International, a TASZ és a Helsinki Bizottság álláspontja először nem volt egyértelmű, bár mostanra mindegyik szervezet tagadja, hogy kapcsolatban állnának a férfival, viszont egyikük sem sietett elítélni a történteket. A Helsinki Bizottságot többször megkerestük, de azon kívül, hogy jelezték, adott személy nem az ügyfelük, a pedagógiai asszisztens cselekedeteitől nem határolódtak el, nyilvánosan nem foglalkoztak az esettel, ellenben a papi pedofíliáról részletesen posztoltak akkortájt.

Nem határolódott el a Helsinki Bizottság a 15 éves fiúval homoszexuális viszonyt fenntartó pedagógiai asszisztenstől

Erre mutatott rá Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára is: 

„A máskor mindig oly hangos jogvédő szervezetek most a Bite-ügyben némák és süketek.” 

A futballszurkolók sem hagyták annyiban a dolgot, a fradisták a hétvégén a lelátóról üzentek, amely kapcsán Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke azt írta, hogy 

„Vannak gyalázatos dolgok, amelyekre tényleg nincs bocsánat!”

A média világa sem marad ki, Sebestyén Balázs műsorvezető is megszólalt az üggyel kapcsolatban, aki reggeli rádióműsorában azt mondta, hogy

„ha az én gyerekemmel jönne haza egy negyvenéves, akkor beleállítanám a vasvillát a hátába”. 

Schobert Norbert pedig egy más módszert választana: 

„Megmondom őszintén, teljesen mindegy, hogy 15 éves fiú vagy lány a tanár szeretője. Sebestyén Balázshoz csatlakozom, ha ő vasvillát állítana a hátába, akkor én kocsi után kötném és végighúznám az utcán a csávót.”  

Tóth Gabi énekesnő azt nyilatkozta, hogy „vannak félelmek, melyek ideológiákhoz kötődnek, és azt kell látnunk, hogy ezek a félelmek nem alaptalanok. Elnézve, hogy mi történik a világban, például Amerikában, ahol elkezdték az érzékenyítést a pedofilokkal szemben, nem túl biztató a jövő. Másrészt aggasztó, hogy egy kiszolgáltatott tinédzserrel ez megtörténhetett. Alá-fölérendeltségi viszony van egy pedagógiai asszisztens és egy diák között. Soha nem tudjuk meg, hogy félelemből tette-e a fiú, amit tett, vagy sem”. 

„Egy fiatal, kiforratlan személyiség egy idősebb tanárral szemben nem tud helyes döntést hozni. Egy ilyen helyzet pedig az egész életére kihathat, mert ebben a korban vagyunk a legsebezhetőbbek. És úgy gondolom, hogy ez nemtől teljesen független, ha hetero kapcsolatban alakul ki, mondjuk felnőtt férfi és kislány között, ugyanolyan felháborító az eset” – tette hozzá.

A Sokszínű Magyarországért országgyűlési képviselőcsoport kiadott egy közleményt, amelyben bár egy mondatban elítélték Bite Zsolt tetteit, sokkal inkább Orbán Viktorral voltak elfoglalva, miután a miniszterelnök az évértékelőjében azt mondta, hogy „a pedofíliára nincs bocsánat. A gyerek szent és sérthetetlen. A felnőtteknek meg az a dolguk, hogy a gyerekeket bármi áron megvédjék. És nem érdekel bennünket, hogy megbolondult a világ. Nem érdekel bennünket, hogy miféle visszataszító hóbortoknak hódolnak egyesek. Nem érdekel bennünket, hogy Brüsszel mivel mentegeti, magyarázza a megmagyarázhatatlant. Ez itt Magyarország! És itt kell lennie Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerének”. 

„Mondjuk ki: Orbán Viktor és kormányának fontosabb, hogy a magyar társadalmat kettévágja és megalázzon több, mint fél millió magyart, csak azért, mert szexuális preferenciájuk alapján másként élik magánéletüket. Ezzel ellenben amiben egyértelműen nem érdekelt a magyar kormányfő, az az oktatási rendszer problémáinak megoldása, az az egészségügy megreformálása, a legmagasabb EU-s infláció letörése, a megélhetési válság enyhítése és a magyar bérek felzárkóztatása legalább a régiós átlaghoz” – írták.  

A közlemény aláírói között szerepel az MSZP-s Kunhalmi Ágnes, Tordai Bence a Párbeszédből és Bedő Dávid, a Momentum politikusa. Rajtuk kívül az ellenzéki oldal legismertebb képviselői  nem szólaltak meg az ügyben – még egy hét elteltével sem. 

 A címlapkép forrása: Facebook/Bite Zsolt

'Fel a tetejéhez' gomb