Világszerte több mint 360 millió keresztény van kitéve súlyos üldöztetésnek

Tavaly világszerte több mint 360 millió keresztény vallású ember volt kitéve üldöztetésnek és hátrányos megkülönböztetésnek, ebből a szempontból Észak-Koreában volt a legrosszabb a helyzet – derül ki a Open Doors (Nyitott Ajtók) nevű protestáns civil szervezet szerdán közzétett éves jelentéséből.

Patrick Victor, a szervezet igazgatója sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 2021. október 1. és 2022. szeptember 30. között 76 országban több mint 360 millió katolikus, ortodox, protestáns, baptista, pünkösdista és egyéb keresztény felekezetű ember – a világon minden hetedik keresztény – szenvedett el számottevő üldöztetést. Az Open Doors szervezet minden évben közöl jelentést a keresztényüldöztetés globális helyzetéről, vizsgálatukban számba veszik az összes, keresztények elleni támadást a kevésbé feltűnő, mindennapos elnyomástól kezdve a legszélsőségesebb erőszakcselekményekig bezárólag. Az idei számok nagyságrendben megegyeznek a tavaly közzétett adataikkal, amikor az üldözött keresztények száma globálisan szintén 360 millió körül volt. Tavaly 5621 keresztény esett vallási indíttatású gyilkosság áldozatául, míg egy évvel korábban ez a szám 5898 volt. A szervezet szerint világszerte 4542 keresztényt vettek őrizetbe, köztük 1750 embert Indiában, miközben 2021-ben ez a szám 4277 volt. Az emberrablások áldozatainak száma is emelkedett: 2022-ben 5259 keresztény vallásút hurcoltak el erőszakkal, túlnyomó többségüket, 4726 embert Nigériában, szemben a 2021-es évvel, amikor ez a szám 3829 volt. Csökkent viszont a bezárt vagy megrongált templomok száma, 2022-ben 2110 ilyen esetet jegyeztek fel, míg 2021-ben még 5110-et.

Míg 2021-ben leginkább Afganisztánban voltak veszélyben a keresztények, tavaly már Észak-Koreában volt a legnehezebb a helyzet, ahol egy 2020-ban elfogadott jogszabály szigorúan büntetendő súlyos bűncselekménynek minősíti azt, ha valaki keresztény vallású vagy bibliát birtokol. Számos titokban működő templomot lelepleztek az utóbbi időben, őrizetbe vettek, fogolytáborba zártak vagy kivégeztek több keresztényt. Észak-Korea után következik a sorban Szomália, Jemen, Eritrea, Líbia, Nigéria, Pakisztán, Irán, Afganisztán és Szudán.

Az Open Doors jelentésében kiemelte: az utóbbi három évtized adatai alapján három trend látszik kirajzolódni. Az első látható tendencia, hogy Afrikában fokozódott a szélsőséges iszlamizmus, emiatt ma már a kontinens 26 országában vannak súlyos üldöztetésnek kitéve a keresztények, miközben 1993-ban ez a helyzet még csak hét országban állt fenn. A második trend, hogy a keresztények gyakran vallási vagy ideológiai nacionalizmus áldozatai, például 2017 óta Kínában, vagy még jellemzőbben Indiában, ahol 2014 óta robbanásszerű mértékben emelkedett az erőszakcselekmények száma a keresztényekkel és a muszlimokkal szemben. A harmadik fejlemény pedig a keresztények elvándorlása a Közel-Keletről: az Iszlám Állam terrorszervezet szigorú elvárásai miatt sok keresztény döntött úgy, hogy elhagyja Irakot és Szíriát.


Hirdetés

A cikket teljes terjedelmében a Világgazdaság oldalán olvashatják.

Forrás: Világgazdaság

A címlapkép forrása: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb