Örömteli, áldott, felszabadult – ilyen volt a Gospel Karácsony Veszprémben

Teltházas koncertet adott Vincent Bohanan & The Sound of Victory gospel kórus december 12-én. A négy napos turné harmadik állomásának a Veszprém Aréna adott otthont, ahol a világhírű szólistával, David Bratonnal kiegészült formáció több mint 2 órás koncerttel ajándékozta meg a nézőket. Az eseményen a Magyar Református Szeretetszolgálat javára gyűjtöttek a szervezők.

Az esemény megnyitóján Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke, valamint Udvardy György, a Veszprémi főegyházmegye érseke osztották meg gondolataikat.

Az a jó, amit az Isten adhat, a legszebb álmainkat is felülmúlja. „Jóra fordította sorsunkat az Úr” – mondja a zsoltáros. Fordította; múlt időben. Jézus születése, ez a múltbeli esemény reménységgel ajándékozza meg a jelent. Egy bizonytalan világban, ahol tele vagyunk félelmekkel, jó ezt hallani. Az Istentől jövő öröm a körülményektől független, örökkévaló, amely átjárja az életünket – és ez az este is erre az örömre hangol bennünket

– fogalmazta meg Steinbach püspök úr a rendezvény kezdetén. Az Egyesült Államok egyik legaktívabb gospel csapata már többször járt Európában, de Magyarországon ez az első látogatásuk.


Hirdetés

Magyarország csodálatos, gyönyörű tájakat láthattunk és fantasztikus emberekkel találkoztunk

– mondta el Vincent Bohanan, a kórus alapítója és vezetője a koncert után.  Színes koncertműsorral készültek az estére: saját dalaik mellett találkozhattunk ismert művekkel, mint az Amazing Grace vagy az Apáca Show slágerei. Home című dalukat kifejezetten az Ukrajnában tomboló háborúért, az ott élőkért ajánlották, és kérték a közönséget, hogy kapcsolódjanak be a közös imádságba, ne szűnjenek meg gondolni azokra, akiknek a legnagyobb szüksége van rá.

Azt szeretnénk adni az embereknek, amire vágynak: Jézust. Még nem mindenki tudja, hogy Őt keresi, ezért igyekszünk közvetíteni az Ő üzenetét: az örömhírt, hogy van remény, létezik a soha el nem múló szeretet, hiszen Ő, a Győztes Király eljött a Földre miattunk. Karácsony előtt ennek az üzenetnek különösen nagy ereje van, és nagyon jó látni a közönségben az arcokat, amikor például a Csendes éj című dalnál megnyílnak a szívek, és olyankor még inkább érezzük, hogy a Megváltó Jézus ma is jelen van közöttünk

– fogalmazták meg a kórus tagjai a koncert után.

A koncert résztvevői, valamint az esemény támogató partnerei több millió forint adományt gyűjtöttek össze a Magyar Református Szeretetszolgálat javára. A szervezők hálásan köszönik mindenkinek a hozzájárulását, és remélik, hogy a jövő évben újra megrendezésre kerülhet a Gospel Karácsony. A magyarországi turné nem jöhetett volna létre a Veszprém-Balaton Keresztény Kultúrájáért Alapítvány nélkül. Csontos Ádám, az alapítvány elnöke elmondta: Az alapítvány elsődleges célját jól tükrözi a gospel koncert.

Ha valaki megnézi az angol szótárban, hogy mit is jelent az a szó, hogy “gospel”, azt fogja találni fordításként: evangélium. Az, pedig hogy evangélium, nem jelent mást, mint: jó hír. Alapítványunk elsődleges célja, hogy az emberek közé a rengeteg sok nehézség közepette eljuttassuk a remény jó hírét, hogy Isten szeret bennünket. Magyarország, Veszprém, a Balaton csodálatosan szép helyek és nagyon hálásak vagyunk azért, hogy itt élhetünk. Örömmel tekintünk az Európa Kulturális Fővárosa 2023 lehetősége felé, mely ráirányítja a világ reflektorát erre a különleges régióra. Alapítványunk szeretné ezt az alkalmat is felhasználni, hogy a jóhírt közvetítse azokkal a lehetőségekkel, amelyekkel csak tudja

– mondta az alapítvány elnöke, majd hozzátette, tapasztalatai szerint az emberek nyitottak a rendezvényeink felé, ezt a mostani Veszprém Aréna megtöltése is jól mutatja. 

'Fel a tetejéhez' gomb