Menczer Tamás: Békét akarunk!

A magyar kormány célja világos: békét akarunk! – mondta az ukrajnai háborúról a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Menczer Tamás hozzátette: Brüsszelben azonban a háborús álláspont jellemző. A belügyi biztos például arról beszélt, hogy akkor lesz béke, ha Oroszország elveszti a háborút. Ez pedig ki tudja, mikor lesz, ha lesz egyáltalán. Addig Ukrajnában százezrek halnak meg és milliók menekülnek, Európa pedig szenved az elhibázott szankcióktól és az annak következtében robbanásszerűen emelkedő energiaáraktól. Ezért a magyar kormány álláspontja az azonnali tűzszünet és tárgyalás.

Az államtitkár leszögezte:

„magyarok vagyunk, magyar fejjel gondolkodunk”, ezért a magyar kormány számára a legfontosabb mindig a magyar érdek. Ezzel ellentétesek a szankciók, amelyek az egekbe emelték a gáz és az olaj árát. Szankciós felárat fizetünk, ezért az energetikai szankciókat el kell törölni. Brüsszelben azonban már a következő, 9. szankciós csomagról tárgyalnak és felvetődik a nukleáris terület is, ami Magyarország számára egy újabb vörös vonal.


Hirdetés

Arról, hogy mi a baja Brüsszelnek a magyar demokráciával, miért beszél magyarországi korrupcióról, Menczer Tamás kijelentette: a brüsszeli támadások alapja valójában az, hogy Magyarországon negyedszer szerzett kétharmadot kereszténydemokrata, konzervatív kormány, Brüsszel pedig nem hajlandó elfogadni a magyar emberek döntését. Tavaly 7,1 százalékos volt Magyarországon a növekedés és 1886 milliárd forintnyi külföldi beruházás érkezett, ami nem történhetett volna meg, ha itt nincs stabil politikai és gazdasági környezet – fejtette ki Menczer Tamás a Kossuth rádióban. Az államtitkár az M1 aktuális csatornán rámutatott arra is, hogy

ha nem lennének szankciók, akkor azonnal, jelentősen csökkennének az energiaárak és az ezzel összefüggő infláció.

Továbbá helytelen az az uniós célkitűzés, hogy kiszorítsák Európából az orosz gázt, hiszen ha az orosz függőséget például amerikaira cserélik, attól a függőség még megmarad. Ehelyett inkább arra kell törekedni, hogy Európa minél több forrásból szerezhessen be energiát. A nukleáris energiával kapcsolatos Oroszország elleni szankciókat pedig már csak azért sem lehet elfogadni, mert ez a legolcsóbb, legbiztonságosabb és legtisztább energia.

Menczer Tamás emlékeztetett arra is, hogy a válságok korát éljük és a válságkezeléssel kapcsolatban Orbán Viktornak mindig igaza lett. Így volt ez a migráns- és a koronavírus-válság idején és így van a háború, szankciók ügyében is.

(MTI)

A címlapképen Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára látható a fokozódó migrációs nyomásról tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2021. november 26-án. Forrás: MTI/Bruzák Noémi

'Fel a tetejéhez' gomb