Virtuális emlékfalat kaptak a meg nem született gyermekek

„Babasirató” névvel virtuális emlékfalat hozott létre a meg nem született babák hozzátartozói számára a kárpátaljai Család és Élet Egyesület a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottságának életvédő munkacsoportjával együttműködve – adta hírül a MKPK Családügyi Bizottsága közleményében. 

A babasirato.hu egy biztonságos hely az édesanya, az édesapa, a nagyszülők vagy más hozzátartozók számára, ahol anonim módon megörökíthetik a meg nem született baba emlékét – akár vetélés, akár abortusz által veszítették el gyermeket – írják. .

Ezeknek a babáknak nem adatott saját sírhely a temetőben. Ezen a helyen viszont nevet adhat neki a hozzátartozó, és felteheti emléktábláját az emlékfalra – akár egy személyes üzenettel együtt. A hely ugyanakkor a gyógyulás helye is. Azok készítették, akik tudják, mit jelent elveszíteni egy meg nem született gyermeket, és ismerik a gyász feldolgozásának útját is, melynek lépéseiről a Gyógyulás menüpontban olvashat a látogató. Akinek szüksége van rá, szakszerű segítséget is kaphat

– emelték ki. Az alapgondolat az elveszített kisbabák emlékének megörökítésére annak a több száz nőnek a megosztott tapasztalatából származik, akik abortusz vagy vetélés fájdalmával keresték meg az egyesület munkatársait és segítséget kaptak a továbblépésben, a gyászfolyamat lezárásában.


Hirdetés
A létrehozók hívő emberek, ugyanakkor külön menüpontban azokra is gondoltak, akiktől a hit idegen.

Palojtay Márta, a Család és Élet Egyesület alapítója és elnöke mentálhigiénés szakemberként önkéntes társaival együtt hosszú évek óta segíti azokat, akik a meg nem született babáik miatti veszteség és fájdalom feldolgozásában kérnek lelki-szakmai támogatást. 

Forrás: MKPK Családügyi Bizottsága/Győri Egyházmegye

A címlapkép forrása: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb