Elhunyt Rudan Mária
Megrendült szívvel tudatjuk, hogy Rudan Mária – szeretett munkatársunk, háromgyermekes édesanya – október 4-én váratlanul elhunyt – írja a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája közleményben.
Rudan Mária 1982-ben született. A jezsuita rendtartományban kezdett el a gyermekek védelmének témájával foglalkozni. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán és a római Pápai Gergely Egyetem gyermekvédelmi képzésén is tanult. 2019-től az Emberi Méltóság projekt vezetője lett a szerzetesi irodában.
Szakmai felkészültsége, elkötelezettsége, emberi hozzáállása mindnyájunk számára példaértékű. Elvesztése fáj, és szeretetreméltó lénye hiányzik nekünk.
– írják a közleményben. Október 5-én a Szent Imre-templomban a 18 órás szentmisére várnak hozzátartozói mindenkit közös imára. (XI. kerület, Budapest, Villányi út 27.)
Forrás: MSZKI
A címlapkép forrása: Magyar Kurír