Észak-koreai ballisztikus rakéta haladt el Japán fölött

Észak-Korea kedden ismét rakétakísérletet hajtott végre, ez alkalommal közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával, amely elhaladt Japán fölött, 2017 óta először.

A dél-koreai hadsereg közölte, hogy Phenjan egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát indított, amely kelet felé haladt és elrepült a japán szigetvilág felett – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség.

A dél-koreai vezérkari főparancsnokság beszámolója szerint, több mint nyolc hónapja ez volt az első észak-koreai középhatótávolságú rakéta indítása. A rakétát Észak-Korea Csagang tartományából, indították, a kínai határ közeléből. Az első becslések szerint 4500 kilométeres távolságot és 970 kilométeres maximális magasságot ért el.

A dél-koreai elnök, Jun Szok Jol meggondolatlan provokációnak nevezte az akciót, és válaszlépéseket sürgetett.


Hirdetés

Kisida Fumio japán miniszterelnök felháborítónak nevezte a kísérletet, Macuno Hirokazu, a japán kormány főtitkára pedig azt mondta, hogy az közvetlen fenyegetést jelent a régióra és a globális közösségre.

Közel öt év óta ez volt az első alkalom, hogy észak-koreai rakéta haladt el Japán fölött. Tokiói források szerint Japántól mintegy 3000 kilométerre keletre landolt a Csendes-óceánban.

Hamada Jaszukazu tokiói védelmi miniszter szerint ez volt a legnagyobb vízszintes távolság, amelyet észak-koreai rakéta eddig megtett.

A rakétakísérlet miatt a hatóságok felszólították Hokkaidó szigetének lakóit, valamint Honsún, az ország legnagyobb szigetén lévő Aomori prefektúrának lakosait, hogy vonuljanak óvóhelyre – jelentette a Kyodo japán hírügynökség.

Szakértők úgy látják, hogy Phenjan a dél-koreai és az amerikai haderők legutóbbi tengeri manővereire adott reakcióként fokozta rakétakísérleteit az utóbbi időben.

A négynapos dél-koreai haditengerészeti gyakorlaton részt vett a USS Ronald Reagan repülőgép-hordozó is. Közel négy év óta ez volt az első amerikai repülőgép-hordozó bevetése Dél-Koreában.

Észak-Korea rendszeresen azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy a Dél-Koreával folytatott katonai manőverek révén támadásra készül – amit mindkét ország cáfol.

Értesülések szerint Észak-Korea egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta tesztelésére is készül, és valószínűleg 2017 óta az első atomkísérletére.

A phenjani parlament szeptember elején fogadta el az állami nukleáris politikáról szóló törvényt, amely nem csak ellenséges erők támadása esetén, hanem az észak-koreai vezetés elleni fenyegető támadás esetén is előírja a nukleáris fegyverek alkalmazását.

Észak-Koreát nukleáris fegyverprogramja miatt szigorú nemzetközi szankciók sújtják.

(MTI)

A képen Jarsz típusú hadászati ballisztikus rakétahordozók felvonulása a győzelem napi díszszemlén a moszkvai Vörös téren 2022. május 9-én.
Forrás: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

'Fel a tetejéhez' gomb