Szijjártó: Magyarország nem támogat semmit, ami közvetve vagy közvetlenül veszélyeztetné a Paksi Atomerőmű építését

Magyarország nem támogat semmit, ami közvetve vagy közvetlenül veszélyeztetné a Paksi Atomerőmű építését – jelentette ki Szijjártó Péter magyar a külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának hétfőn.

A politikus a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) Közgyűlésének plenáris ülésén szólalt fel Bécsben. Hangsúlyozta, hogy miközben az Európai Unió a recesszióba tart, nagyon komoly energiaellátási gondokkal küzd, nem létezik energiapiac. Az energiaárak jelenleg az égbe szöknek, miközben a kelet-nyugati ellátási láncok megszakadtak. Ebben a helyzetben megnövekszik a nukleáris energia jelentősége.

Kiemelte, világossá kell tenni, hogy nukleáris energia nélkül nincs biztonságos energiautánpótlás, nincs megfizethető energia Európában. A nukleárisenergia-kapacitások csökkentik a függőséget a teljesen energiafüggő környezetben. Ezért lehet azt mondani, hogy a nukleáris energiakapacitás egyenlő a szuverenitásunkkal.

Magyarországnak több mint 40 éves nagyon pozitív tapasztalata van a nukleáris energia felhasználása terén.


Hirdetés
„Az energia előállításának ez a formája olcsó, fenntartható, ami nélkül elképzelhetetlen lenne elérni vágyott céljainkat” – mondta.

Tudvalevő, hogy az Európai Unió szankciókat léptetett életbe a háború miatt, de a szankciók első csomagja nagyon világosan kimondta, hogy a nukleáris energia nem esik hatálya alá. Sajnálatos módon egyesek az Európai Unióban, túlteljesítve az elvárásokat, különböző akadályokat gördítenek a nukleáris beruházások elé – tette hozzá.

Szijjártó hangoztatta, világossá kell tenni, megfontolunk minden brüsszeli intézkedést, a nemzeti exporthatósági tevékenységet, európai banki műveletet, amelyek gátolják a nukleáris erőművünk építését, amit szuverenitásunk elleni támadásként értékelünk. A biztonságos energiaellátás kérdését a szuverenitás kérdéseként értelmezzük – tette hozzá.

Magyarország azért döntött a nukleáris atomerőmű megépítése mellett, hogy biztosítsa az energiaellátását. A két új reaktor megfelel a legszigorúbb normáknak a biztonság terén. Szijjártó szólt arról, hogy Ausztria Magyarország szomszédja, már csak ezért is figyelni kell a biztonságra. Ez egy nemzetközi projekt, amelyet a Rosszatom vezet, de amerikai, francia és német cégek is részt vesznek benne, ideértve az alvállalkozókat is.

A miniszter hozzátette: a projekt megkapta a végleges építési engedélyt. Magyar várakozások szerint az első betonelemeket jövő ősszel fektetik le. A létesítmény várhatóan 2030-ban lesz üzemképes. A beruházással évente 70 millió tonna szén-dioxid kibocsátást takarít meg az ország.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy „jogunk van ezt az erőművet felépíteni, már csak azért is, mert az energiamix összeállítása a nemzeti fennhatóság alá tartozik. Nincs uniós szankció a nukleáris energiára – emlékeztetett. Ezért is akadályozni az ilyen beruházásokat az uniós szabályok megsértését jelenti. Ismerve az energiaellátás terén megmutatkozó válság fényében Magyarország kérvényt nyújtott be a jelenlegi nukleáris reaktorai élettartamának a meghosszabbítására. Mint mondta:

„Reméljük, hogy az EU intézmények tárgyszerűen fogják ezt elbírálni, mindenfajta ideológiai, politikai megközelítés nélkül.”
Felidézte, hogy az EU újabb szankciós csomagot készít elő. Ebben a kérdésben Magyarország számára van egy vörös vonal.

„Nem fogjuk és soha nem is tettük, hogy támogassunk olyat, ami veszélyeztetné energia utánpótlásunkat, közvetve vagy közvetlen formában”. Ezért nem is támogatja Magyarország a műszaki, építési és informatikus szolgálatások szankcióját. Ennek nincs orosz vagy akár ukrán aspektusa, csak a magyar nemzeti érdek. Ez pedig az, hogy szavatolja az energia biztonságos ellátását Magyarországon. „Mindent megteszünk azért, hogy befejezzük a nukleáris erőművet a lehető leggyorsabban, hogy beépüljön energiamixünkbe és energia hálózatunkba – mondta a magyar külgazdasági és külügyminiszter.     

Magyarország támogatja a NAÜ törekvéseit, nevezetesen azt, hogy az energiaforrások egyenlőséget élvezzenek Európában, hogy az atomenergia ne legyen diszkriminálható politikai alapon, és Magyarország szabadon használhassa a nukleáris energiát – jelentette ki végezetül Szijjártó Péter.

(MTI)

A címlapképen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Kulturális diplomáciai értekezlet nyitórendezvényén a Pesti Vigadóban 2022. július 6-án. Forrás: MTI/Illyés Tibor

'Fel a tetejéhez' gomb