Szijjártó: a terrorizmus fenyegetéséről a háború árnyékában sem szabad megfeledkezni

Az ukrajnai háború árnyékában sem szabad megfeledkezni a terrorizmus fenyegetéséről, amelyet az illegális migrációs hullámok csak tovább fokoznak, ezért továbbra is rendkívül fontos a határozott fellépés a nemzetközi közösség részéről – jelentette ki Szijjártó Péter helyi idő szerint kedd este New Yorkban.

A minisztérium közleménye szerint a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ idei közgyűlésének keretében tartott kétoldalú találkozóit követően rámutatott, hogy a terrorszervezetek a tömeges bevándorlóáradatot kihaszálva könnyebben el tudják juttatni követőiket a világ különböző pontjaira, hogy ott merényleteket kövessenek el. Ezért szavai szerint mind az illegális migrációval, mind a terrorizmussal szemben keményen fel kell lépni. Vlagyimir Voronkovval, az ENSZ terrorellenes tevékenységének összehangolásáért felelős főtitkárhelyettessel abban állapodott meg, hogy tovább bővítik a világszervezet terrorizmus elleni hivatalának regionális irodáját Budapesten.
Kiemelte, hogy bár Európa egyre erőteljesebb migrációs nyomással szembesül 2015 óta, Brüsszel még mindig otthonaik elhagyására ösztönzi az embereket, annak ellenére, hogy a származási országok is azt szeretnék, ha a tehetséges fiatalok maradnának.

Mi egyetértünk velük: az embereket nem a távozásra kell rávenni, hanem segíteni kell nekik, hogy otthon tudjanak maradni

– közölte. A tárcavezető aláhúzta, hogy napjainkban a keresztények alkotják a legüldözöttebb vallási közösséget, sok esetben ők a terrorizmus legfőbb áldozatai. Magyarország ezért a jövőben is kész megadni minden támogatást az üldözött keresztény közösségeknek, s erről, azaz a Hungary Helps program folytatásáról egyeztettek Parolin bíborossal, a Szentszék államtitkárával. Szijjártó Péter a nap folyamán többek között Egyiptom, Marokkó, a Fülöp-szigetek, Sierra Leone és Üzbegisztán külügyminiszterével is találkozott. Közölte, igyekezni fog kijárni Brüsszelben, hogy Egyiptom és Marokkó végre megkapja a szükséges támogatást az illegális bevándorlók további hatékony féken tartása érdekében. Tudatta, hogy Üzbegisztán kulcsfontosságú Közép-Ázsia stabilitásában, a Fülöp-szigetek megkerülhetetlen tényező Délkelet-Ázsiában, Sierra Leonéval pedig gazdasági megállapodást írt alá. A miniszter hangsúlyozta: jól látszik, hogy mindenütt követik a magyar álláspontot nemcsak Ukrajna, hanem a világ előtt álló minden fontos kihívás ügyében.


Hirdetés

Ázsiától Latin-Amerikán keresztül Afrikáig számos külügyminiszter kolléga visszaigazolta azt, hogy annak a praktikus, józan észre alapuló, patrióta külpolitikának van értelme és megbecsültsége, amelyet Magyarország folytatott az elmúlt években

– fogalmazott.

 

(MTI)

A címlapkép forrása: Facebook/Szijjártó Péter

'Fel a tetejéhez' gomb