Ferenc pápa a szomáliai éhezők megsegítésére hívta fel a figyelmet a vasárnapi Úrangyala imádság után

„A térség népe, amely már eddig is nagyon nehéz körülmények között élt, életveszélyben van az aszály miatt” – mondta az egyházfő heti Úrangyala imája után a Szent Péter téren elmondott beszédében az Afrika szarvának nevezett térségre utalva.

Az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Szervezete (FAO) augusztusban közölte, hogy hivatalosan éhínséget állapíthat meg Szomália nyolc régiójában a jövő hónapban, ha tovább pusztul az állatállomány, tovább nőnek az alapvető élelmiszerek árai, és nem ér el a humanitárius segély a legszorongatottabb helyzetben lévőkhöz.

Ferenc pápa a téren őt hallgató zarándokok és turisták előtt kijelentette: fel akarja hívni a figyelmet „a Szomáliát és a környező országok egyes területeit sújtó súlyos humanitárius válságra”.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és a Norvég Menekültügyi Tanács (NRC) a múlt héten közölte, hogy január óta mintegy egymillióan váltak belső menekültté az Afrikai szarván található országban.

Az ENSZ szervezetei és mások további pénzeszközöket sürgettek, hogy megmenthessék az általános klímaváltozásnak leginkább kitett országok egyikét, Szomáliát az éhínségtől.


Hirdetés

Remélem, hogy a nemzetközi szolidaritás hatékonyan reagál erre a szükséghelyzetre – mondta a pápa.

„Sajnálatos módon az ukrajnai háború elterelte a figyelmet és a forrásokat, de az éhínség elleni harc, az egészségügyi ellátás és az oktatás olyan célok, amelyek a lehető legnagyobb kötelezettségvállalásokat igénylik” – mondta a katolikus egyházfő.

(MTI)

Kép forrása: MTI/EPA-ANSA/Maurizio Brambatti

'Fel a tetejéhez' gomb